Wienerberger

Ötven ház verseng 2020 legjobb téglaépülete címért

Ezek a világ legizgalmasabb téglaházai 2020-ban



Az elmúlt hetekben 50 pályaműre szűkítette a zsűri a "Brick Award 2020" listáját, amelyből végül szeptemberben kiválasztják a világ legjobbjainak tartott téglaépületeit és téglaépítészeti megoldásait. A Wienerberger által alapított nemzetközi pályázatra idén 55 országból több mint 600 projektet neveztek. A 2004-ben életre hívott Brick Awardnak már komoly magyar vonatkozása is van, hiszen 2006-ban a nagydíjat Cságoly Ferenc és Keller Ferenc által tervezett pécsi ház nyerte el.




Az idén kilencedik alkalommal írta ki a független zsűri a Brick Award (BA) díjat, amelynek célja a nemzetközileg kiemelkedő téglaépítészet eredményeinek bemutatása és elismerése. Az elmúlt bő másfél évtizedben a BA a terület leginkább becsben tartott építészeti elismerésévé vált. A kiírt pályázatokon izgalmas és modern, kísérletező projektek sora jelent meg a világ minden tájáról, amelyekhez különböző téglatípusok sorát használták fel, rengeteg színben és formában.

A Brick Award nemzetközi elismertségét jelzi, hogy idén 55 országból 644 projektet neveztek. Az elmúlt hetekben pedig az előzetes bírálóbizottság szűkítette a listát, s megnevezte azt az 50 alkotást, amelyből szeptemberben a zsűri kiválasztja az öt kategória győztesét és a nagydíjast.

Az idei legjobb pályázatok közé került munkák alapján talán nem túlzás megállapítani: a tégla még sokáig a legnépszerűbb építőanyagok egyike marad, hiszen láthatóan a világ szinte bármely pontján bármilyen épület tervezésekor és kivitelezésekor sokoldalúan használható - legyen szó lakóházról, múzeumról vagy akár templomról. Idén is rengeteg olyan épületet neveztek alkotóik, amelyek látványosak, sokszor szemet gyönyörködtetőek, vagy épp meghökkentően innovatívak. Ide sorolható például a ruandai krikettstadion, a vietnámi téglabarlangok vagy Indiában, Mahárástra tartományban a Maya Somaiya könyvtár és iskola. A tégla rendkívül szerteágazó és egymástól eltérő felhasználási módjai, valamint formái tűnnek fel a mellékelt galériában is.



Az ötven legjobb közé választott pályamunkák a világ egészét ölelik fel, hiszen Kínából, Vietnámból, Argentínából, Ruandából, Dél-Koreából vagy épp Belgiumból is került a döntősök közé épület.

A korábbi évekhez hasonlóan a Wienerberger 2020-ban is kiadja a döntőbe jutott munkákat bemutató könyvet. A "Brick 20" című album ezek mellett ismerteti az olvasóval a kerámia építőanyagok palettáját is, hiszen ezekre nemcsak Magyarországon, de az egész világon úgy tekinthetünk, mint időtálló, egyben modern és széleskörűen felhasználható alapanyagok.

A Brick Awardnak már komoly hazai vonatkozása is akad. A Cságoly Ferenc és Keller Ferenc által tervezett, a pécsi Barbakán tér 5-6. alatt található lakó- és irodaépület ugyanis 2006-ban a fődíjat, vagyis a zsűri nagydíját nyerte el.

Lássuk hát, milyen épületek állták ki a modernizmus és időtállóság próbáját!

GALÉRIA



Wienerberger

További részletek és termékinformációk:
www.wienerberger.hu


Wienerberger-ről

A Wienerberger Magyarország a nemzetközi Wienerberger csoport tagja. Az anyavállalatot Bécsben alapították 1819-ben, mely mára a világ egyik legnagyobb téglagyártójává nőtte ki magát, első helyen áll a homlokzatburkoló téglák gyártásában, és vezető pozíciót foglal el a kerámia tetőcserép gyártása terén Európában. Összesen 28 főként európai országban, valamint a Indiában, az USA-ban, Kanadában van jelen a társaság. A cégcsoport világszerte 19 000 alkalmazottat foglalkoztat és 216 gyártóhellyel rendelkezik. A Wienerberger magyarországi leányvállalatát 1990-ben azzal a szándékkal alapította, hogy technológiai rendszereit és termékeit egész Kelet-Közép-Európában helyi gyártás révén honosítsa meg. Mára a társaság a magyar építőanyag-piac kiemelkedő szereplőjévé vált. A magyarországi csoport termelése jelenleg nyolc helyszínen zajlik, a hazai foglalkoztatottak száma pedig már megközelíti az ezer főt.


2020.06.10.
URBIS BRUIN

URBIS BRUIN

homlokzati tömör burkoló tégla barna tarka szín, kézi vetésű, ...

Porotherm 25 N+F neo Rapid tégla

Porotherm 25 N+F neo Rapid tégla

25 cm vastag falazat építésére ajánlott csiszolt falazóelem ...

PASTORALE LAPKA

PASTORALE LAPKA

homlokzati burkoló lapka vörös és fekete szín, kézi készítésű, ...

BOURGONDIE

BOURGONDIE

homlokzati tömör burkoló tégla vörös tarka szín, kézi vetésű, ...

Porotherm 30 N+F nero Rapid Dryfix ...

Porotherm 30 N+F nero Rapid Dryfix ...

30 cm vastag falazat építésére ajánlott csiszolt falazóelem dryfix extra ...

AGORA ZILVERGRIJS LAPKA

AGORA ZILVERGRIJS LAPKA

homlokzati burkoló lapka szürke szín, kézi vetésű, rusztikus ...

Hirdetés
Wienerberger hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information