Kerítés hatékonyan, gazdaságosan, kényelmesen



Az ingatlanokat körülvevő kerítések többet jelentenek, mint csupán határokat húzni a térben. Ezek a szerkezetek első benyomást keltő elemek, melyek az ingatlanok karakterét és tulajdonosainak személyiségét tükrözik. Ám sokan mégsem fordítanak kellő figyelmet ezekre az elemekre, pedig éppen ez az első dolog, amellyel a látogatók találkoznak. Az épületet az utcától elválasztó kerítések nem csupán megjelenésükkel határozzák meg az ingatlanok arculatát, hanem stílusuk és kialakításuk is számos üzenetet hordoz magában. Azok, akik érzékenyen és gondosan tervezik meg kerítésüket, nem csupán határokat húznak, hanem kapukat nyitnak az ingatlanba látogatók számára, hogy belepillanthassanak az ott rejlő világba.

Ugyanakkor a tervezés, kivitelezés folyamata sokszor nagy összpontosítást, szakmai tudást, türelmet igényel, amelyből az építkezések vége felé egyre kevesebb szokott jutni.
A Barabás Téglakő nemrég piacra dobott kerítésrendszere nagy segítséget nyújt a kerítések gyors, szakszerű kivitelezésében, és most a cég az Éptár Kft. közreműködésével egy újabb segítséget nyújt az építkezőknek.

A Barabás Kerítéstervező szoftverrel a kerítéstervezés és a költségbecslés egy kellemes, egyszerű és gyors ujjgyakorlattá változik.
A megoldást a Barabás Téglakő honlapjáról közvetlenül érhetjük el [keritestervezo.barabasteglako.hu].



A megoldás használatához sem programok/appok telepítésére, sem regisztrációra nincs szükség.

A megoldás egyszerűen egy internetes felületen vezet végig minket a tervezés 6 lépésén, majd összegzi a kerítés összetevőlistáját, melyekhez árakat is rendel, így azonnal kezünkbe adva az árajánlatot.




Minden lépésnél a kerítés egy elemére koncentrálva adhatjuk meg a megfelelő méreteket és elrendezést, mint:


  • Kerítés teljes hossza és lejtése
  • Nagykapu elhelyezkedése és mérete
  • Személybejáró mérete, elhelyezkedése, és kiegészítői
  • Kerítés színe és oszlopok mérete
  • Méretek pontosítása


A program a kerítés adatainak megfelelő arányos rajzon kívűl ki is emeli az általunk épp kijelölt paramétert, hogy egyszerűbb legyen az adatok bevitele.





Az egyes adatok megadásánál a képernyő alján további információkat is kapunk, melyek segítségével elkerülhetjük a tervezési hibákat.

Utolsó lépésként a program segít nekünk a legoptimálisabb kiosztás beállításában, amennyiben ezt engedjük. Ha elfogadjuk a megoldás tanácsait, sok energiát és bosszúságot spórolhatunk meg magunknak a kivitelezéssorán.

A programban bármikor visszaléphetünk egy korábbi oldalra és állíthatunk a paramétereken, hogy újabb tervet, kialakítást vizsgálhassunk meg. Az árakat a megoldás a változások aktualizálása után automatikusan frissíti, így akár tucatnyi változatot is percek alatt elkészíthetünk és kiválaszthatjuk a számunkra leginkább megfelelő tervet (az árak anyagárak, a szállítás és beépítés költségét nem tartalmazzák).





A végleges tervet kinyomtathatjuk papírra vagy elmenthetjük PDF formátumban, és már küldhetjük is a megrendelést a gyártónak vagy a legközelebbi kereskedőnek.

A kerítéstervező a Barabás Téglakő Kerítésrendszer elemeivel dolgozik és egy kívánság szerinti kerítés megtervezése kevesebb mint 10-15 percet vesz igénybe.
A megoldás használatához nem szükséges semmilyen szakmai felkészültség vagy technikai ismeret, csak egy mérőszalag, egy számítógép vagy épp egy tablet.

keritestervezo.barabasteglako.hu





Xella Magyarország Kft.

Cím:
1139 Budapest Teve utca 48-52.
Zöld szám: 06-80-69-69-00



  Ytong Hírek
  Ytong termékkönyvtára
  Ytong Termékek
  Ytong csomópontok
  Ytong Prospektusok
  Ytong Értékesítő partnerek





2024.04.17.
YTONG SWE álló falpalló

YTONG SWE álló falpalló

az előregyártott elemek elhelyezésével a homlokzati falszerkezet gyorsan ...

YTONG Lambda 450 GT falazóelem

YTONG Lambda 450 GT falazóelem

felhasználás az ytong lambda, classic és forte pórusbeton kézi ...

MULTIPOR Ásványi hőszigetelő ...

MULTIPOR Ásványi hőszigetelő ...

a multipor hőszigetelő lapok ásványi szerkezetéből és kapilláraktív ...

YTONG Pve 150 válaszfalelem

YTONG Pve 150 válaszfalelem

kiválóan alkalmas válaszfalazáshoz, új építésnél és ...

YTONG vékonyágyazatú ...

YTONG vékonyágyazatú ...

felhasználás az ytong vékonyágyazatú falazóhabarcs a ytong ...

Silka-HM 200 NF+GT falazóelem

Silka-HM 200 NF+GT falazóelem

lakó-, közösségi- és ipari épületek teherhordó és vázkitöltő ...

Hirdetés
éptár hírek:


    Mint minden weboldal, az eptar.hu is sütiket használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében.       További információk