Ki lett az Év Tájépítésze 2024-ben? Mutatjuk!
2024.05.13.

A Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítészeti Tagozata, a Magyar Tájépítészek Szövetsége és SEMMELROCK 12 évvel ezelőtt közösen alapította meg az Év Tájépítésze elismerést. A díjátadó Gála a tájépítész szakma egyik legnagyobb ünnepe, melyre múlt hét pénteken került sor. Idén a B32 Galéria és Kultúrtér adott otthont az eseménynek, amelynek felvezetőjeként a Táj7 elnevezésű tájépítészeti villámelőadás-sorozatban mutatták be a tájépítész szakma kiemelkedő alkotásait 7-7 percben.




2024-ben a következő 5 tájépítész került a döntőbe:

Csőszi Mónika, térségi tervező, a Lechner Tudásközpont munkatársa;
Csuka Veronika, a Magnólia Art Kft. tervezője;
Steffler István, a Garten Studio vezető tervezője;
Stéhli Zoltán, a Garten Studio tervezője;
Szalkai Adrienne, a FŐKERT Zrt., vezető tervezője.

Idei díjazottak:

  • Év Tájépítésze: Csőszi Mónika

Csőszi Mónika, térségi tervező, a Lechner Térségi Szakértői Osztályának munkatársa. Tagja annak a szakmai csapatnak, amely 2023-ban Tájépítészeti Nívódíjat kapott öt éven keresztül tájkarakter kutatásban végzett szakmai munkájáért. Az idei döntőbe egyéni pályaművével jutott.

Közönségdíj: Szalkai Adrienne

„Szalkai Adrienne, a FŐKERT tájépítész vezető tervezője. A szakmai elismerést a Pünkösdfürdő park, a fővárosi kísérleti biodiverz virágágyak (Vérmező, Margit krt., Bajcsy-Zsilinszky út, Andrássy út), a Mandela land-art, a városi esőkertek és olyan új városarculati elemek, mint pld. a Budapest szék megtervezéséért kapta.″ (idézet Bardóczi Sándortól, Budapest Főtájépítészétől)



Év Junior Tájépítésze: Dani Eszter

"Az Év Junior Tájépítésze Dani Eszter lett. Dani Eszter egy landart alkotást tervezett a Népligetbe, hiszen idén a Fővárosi Önkormányzat biztosított helyszínt és pénzjutalmat a junior pályázatnak, nem titkoltan abból a célból, hogy a Népliget problémakör a szakma fókuszában maradjon és válaszok szülessenek a felélesztésére. "

(idézet Bardóczi Sándortól, Budapest Főtájépítészétől)

További részletek a díjazottakról és fotók az eseményről:

https://www.facebook.com/evtajepitesze

Fotó kreditek:  
Eseményfotók: Deák Szabolcs
Díjobjekt tárgyfotók: Glázer Attila



Semmelrock

További részletek és termékinformációk:
www.semmelrock.hu


Semmelrock Stein+Design

Semmelrock Stein+Design: A Semmelrock Stein+Design Közép-Kelet-Európa egyik vezető térkő és tájépítészeti megoldásokat nyújtó vállalata. A társaság a Wienerberger Csoport lányvállalata. Összesen 7 ország 14 gyárában - Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Horvátország, Románia és Bulgária - illetve szlovéniai, szerbiai, bosznia-hercegovinai, montenegrói és macedón értékesítési központokban együttesen 850 fő alkalmazottat foglalkoztat.

Wienerberger Magyarország: A Wienerberger Magyarország a nemzetközi Wienerberger csoport tagja. Az anyavállalatot Bécsben alapították 1819-ben, mely mára a világ egyik legnagyobb téglagyártójává nőtte ki magát, első helyen áll a homlokzatburkoló téglák gyártásában, és vezető pozíciót foglal el a kerámia tetőcserép gyártása terén Európában. Összesen 28 európai országban, valamint Kínában, Indiában és az USA-ban, Kanadában van jelen a társaság. A cégcsoport világszerte 10 100 alkalmazottat foglalkoztat. A Wienerberger magyarországi leányvállalatát 1990-ben azzal a szándékkal alapította, hogy technológiai rendszereit és termékeit egész Kelet-Közép-Európában helyi gyártás révén honosítsa meg. Mára a társaság a magyar építőanyag-piac kiemelkedő szereplőjévé vált. A magyarországi termelés jelenleg hat helyszínen zajlik, a hazai foglalkoztatottak száma pedig már hétszáz fölötti.


2024.05.13.
Hirdetés
Semmelrock hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information