tondach TONDACH® Tetőfedő Rangadó 2014. 


Az ünnepélyes díjátadó gálán a TONDACH® arca, Pataki Zita gratulált a tetőfedő pályázat nyerteseinek.



A TONDACH® először 2008-ban írt ki pályázatot tetőfedők számára, ami azóta már hagyománnyá vált. Az idei TONDACH® Tetőfedő Rangadóra 2013. augusztus 1. és 2014. október 31. között elkészült, TONDACH® tetőcseréppel fedett épületekkel lehetett pályázni, kategóriától függetlenül. Indulhattak tehát családi házak, történelmi vagy műemlék épületek, de akár kereskedelmi vagy ipari épületek is. A szakmai elismerés mellett a nyertesek magas pénznyereményekben részesültek. Az első helyezett jutalma 500.000,-, a második helyezetté 375.000,-, a harmadik helyezetté pedig 250.000,- Ft volt.
Az pályázatra összesen 68 pályázat érkezett, melyet egy 7 főből álló szakmai zsűri értékelt. A zsűribe mindkét tetőfedő szakmai szervezet, azaz az ÉMSZ és a TÉGY is 2-2 tetőfedő szakembert delegált, a TONDACH® részéről pedig 3 szakértő kolléga vett részt a kiértékelésben. Fontos információ, hogy a zsűritagok az értékelés során név nélkül találkoztak a pályaművekkel, így nem állt fenn a veszélye annak, hogy ismeretségből adódó elfogultság esetleg befolyásolja a döntéseiket. A zsűritagok külön-külön pontozták a pályaműveket 7 szempont szerint. Ezek a szempontok a beszellőzés, a kiszellőzés, az él- és gerincképzés, a hófogás, a csomópontok kialakítása, a cserépfedés kivitelezése és az általános megjelenés voltak. Minden bírálati szempont maximum 5 pontot kaphatott egy zsűritagtól, ezáltal a maximális pontszám összesen 245 pont volt.
A pályázat igen magas színvonalát az is jelzi, hogy 16 pályamű is meghaladta a 80%-ot, azaz több mint 196 pontra értékelte őket a zsűri. Ezeket a pályaműveket mind dicsérő oklevéllel jutalmazta a TONDACH®, és bemutatásra kerültek az ünnepélyes díjátadó gálán, melynek háziasszonya Pataki Zita volt, aki 2014 ősze óta a TONDACH® arca.

A díjazottak:

3. helyezett:



Kovács Tibor, a táti római katolikus templom fedésével. A tetőfedő anyag: téglavörös TONDACH® Hódfarkú tetőcserép. Az eredeti tetőszerkezetet teljes egészében lecserélték. A tetőfedés, a részletkialakítások, a hófogás megoldása a szakma tökéletes ismeretére utalnak.

2. helyezett:



Baricza Krisztián, egy balatonfüredi villaépület fedésével, melyet téglavörös TONDACH® Hódfarkú tetőcseréppel fedett. Az eredeti, jellegtelen zsindelyfedéses épületet igényesebb tetőfedéssel újították fel, melynek minőségét a részletképzések egyedi megoldásai teszik gazdaggá.

1. helyezett:



Szintén Baricza Krisztián, egy sukorói családi ház fedésével, melyre engóbozott terrakotta színű TONDACH® Bolero tetőcserép került. A név nélküli elbírálás furcsa fintora, hogy egy tetőfedő nyerte el az első és a második helyezést is, ami a zsűrit is meglepte. Az épület egy Velencei tóra néző újépítésű családi ház. A tervező a tájolásnál figyelembe vette ezt az adottságot. Egyszerű tetőszerkezet épült, melyet egy félköríves kialakítású épületrész tesz izgalmassá. A részletképzések maximális igényességgel készültek. A beszellőzést egyedi szellőzőelemekkel oldották meg.


Idén tavasszal is meghirdeti a TONDACH® a már hagyományos tetőfedő pályázatot, figyeljék a pályázati kiírást a www.wienerberger.hu oldalon!

További információk:

Wienerberger Téglaipari zRt.
www.wienerberger.hu


2015.02.20.

Tondach HírekTondach CADTondach ProspektusokTondach Mérnök-szaktanácsadókPartnerkeresőTondach Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Tondach hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information