Idén is a MÉD főtámogatója az Austrotherm
2022.11.08.

Tizennyolcadik alkalommal szervezi meg az Építészfórum csapata a Média Építészeti Díját, azaz a MÉD-et, amelynek fő célja, hogy a kortárs magyar építészet legjavával ismertesse meg az érdeklődő, egyre szélesebb közönséget, nem kizárólag a szakmát gyakorlókra szorítkozva, és hogy megmutassuk: lehet szórakoztatóan, egyszerűen és közérthetően beszélni az építészetről. Ahogy az előző években, úgy idén is épület, terv, valamint épített környezet kategóriában lehetett nevezni a megmérettetésre.

A verseny végső fordulója híven a hagyományokhoz, egy nagyszabású díjátadó lesz november 12-én, ötórai kezdettel az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A késő délután kezdődő, csaknem éjszakába nyúló kulturális esemény során látványos, fotókban bővelkedő előadásokat, filmeket láthat a közönség, a kategóriagyőztesek mellett pedig a közönségdíjak nyerteseire is ekkor derül fény. Az Austrotherm Kft. mint főtámogató az Épületenergetikai különdíjat és a Kovács Zoltán Emlékdíjat adja át.



Austrotherm
További információk:
www.austrotherm.hu

Kapcsolat




Austrotherm Kft.

Cím:
9028 Győr, Fehérvári u. 75.
Telefon: 96/515-114



  Austrotherm Hírek
  Austrotherm rétegrendszerkesztő modul
  Austrotherm Termékek
  Austrotherm csomópontok
  Austrotherm Árjegyzék
  Austrotherm Prospektusok
  Austrotherm Alkalmazástechnika
  Teljesítmény nyilatkozatok




2022.11.08.
Austrotherm Manzárd GRAFIT

Austrotherm Manzárd GRAFIT

austrotherm manzárd grafit magastető hőszigetelés lépcsős ...

Austrotherm Padlap padlás ...

Austrotherm Padlap padlás ...

az austrotherm padlap hőszigetelő elemek olyan kétrétegű, társított ...

Austrotherm geoBLOCK

Austrotherm geoBLOCK

nem kellően teherhordó talaj esetén töltések, gátfal, autópályák ...

Austrotherm EPS Koszorú ...

Austrotherm EPS Koszorú ...

az épületek hőhídmentességét, komfortját és energiaigényét jelentős ...

Austrotherm XPS® Premium P

Austrotherm XPS® Premium P

az austrotherm xps ® premium p fokozott hőszigetelő ...

Austrotherm Peremszigetelő sáv

Austrotherm Peremszigetelő sáv

a lépéshang-szigetelés, a padlófőtés és a padló hőszigetelés ...

Hirdetés
Austrotherm hírek:

    Mint minden weboldal, az eptar.hu is sütiket használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében.       További információk