Austrotherm

Szárazépítés vizes helyiségekben

Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezekkel

Egyre kevésbé szeretünk falazni. Ahogy a pincefalak szigetelés védő falát is ma már inkább szivárgó műanyag lemezzel és hőszigetelő táblákkal helyettesítjük, úgy a lakásban is teret nyert a szárazépítészet. Eleinte a "száraz" jelzőt nem csak arra érthettük, hogy habarcs nélkül, szerelt technológiával alakítjuk ki a válaszfalakat, de arra is, hogy nedves helyiségekben a gipszkarton nem volt alkalmazható. Majd az impregnált, zöld gipszkartonokkal már a fürdőszobában is használhattuk ezeket a megoldásokat, de a szokásosnál nagyobb páraterhelés (tartós, 100% relatív légnedvesség) esetén még mindig más megoldást kell keresnünk.




Olyan anyagra volt szükségünk, ami egyáltalán nem érzékeny a nedvességre, és kellően nagy méretű táblákban is gyártható, továbbá ebben a méretben is stabil, sérülésre nem hajlamos, de jól feldolgozható, a szokásos szerszámokkal alakítható. Az Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezek kiválóan teljesítik ezeket az elvárásokat, sőt, még többet is.

A kétoldalt üvegháló erősítésű ragasztótapasszal bevont táblák 4 mm-től 120 mm-es vastagságig állnak rendelkezésre, melyek közül a célnak megfelelő változatot kell mindig kiválasztani. A 4 mm és 20 mm közötti vastagságú termékek elsősorban csempe- és lapburkolatok vékonyágyas fektetésének aljzatai, ezen belül a gipszkarton lemezek járatos, 12,5 mm-es vastagságával megegyező elemek lehetővé teszik az anyagváltást úgy, hogy a sík tartása ne okozzon gondot. A vastagabb táblákat falak és padlók burkolására alkalmazzák nedves helyiségekben, szükség esetén vízszigeteléssel kiegészítve, de ideálisak beépített bútorok és egyéb szerkezetek, belsőépítészeti dekorációs elemek kialakításához is. Végül kihasználva az XPS lemezek jó hőszigetelő képességének köszönhetően - szemben a gipszkartonnal - a vastagabb lemezek akár hőszigetelési funkciót is el tudnak látni.

A táblák kézifűrész vagy tapétázókés segítségével gyorsan és egyszerűen vághatók. Az íves formákat dekopír fűrésszel vágják ki a kívánt alakra.



Az Austrotherm UNIPLATTE® építőlemez olyan rózsaszínű XPS anyag, melyet mindkét oldalon ragasztótapaszba ágyazott alkáliálló üvegszövettel erősítettek meg. Alkalmazható csempe és természetes kőburkolatok vékonyágyas fektetéséhez, hőszigetelésre, vagy belsőépítészeti megoldásokhoz, egyszerű bútorok és dekorációs elemek készítésére. Az Austrotherm UNIPLATTE® egyszerű megmunkálhatóságának köszönhetően rendkívül sokrétűen alkalmazható belső terek, beltéri elemek kialakítására, az építtetők legkülönfélébb kívánságai is könnyen megvalósíthatók, egyszerű, gyors és tiszta kivitelezést tesz lehetővé. Az Austrotherm UNIPLATTE® új építéshez és felújításhoz egyaránt használható.

Alkalmazási lehetőségek:



További információ: Austrotherm UNIPLATTE® építőlemez


Austrotherm
További információk:
www.austrotherm.hu

Kapcsolat


2023.09.21.

Austrotherm HírekAustrotherm rétegrendszerkesztő modulAustrotherm csomópontokAustrotherm ÁrjegyzékAustrotherm ProspektusokAustrotherm AlkalmazástechnikaTeljesítmény nyilatkozatokAustrotherm Termékek


Kapcsolodó termékek:
 

Hirdetés

Austrotherm hírek:


Nagy segítség kicsiknek — energiahatékony óvoda Austrotherm hőszigeteléssel      2023.11.20.

A WWF Magyarország és az Austrotherm Kft. együttműködésében megvalósuló projekt részeként a hőszigetelő anyag gyártó GRAFIT REFLEX homlokzati hőszigetelő lemezt biztosít a Fejér megyei községi óvoda hőszigeteléséhez.


Lentről építkezni      2023.10.16.

A németországi Ingolstadtban egy műemlék öntödei csarnokot alakítanak át művészeti múzeummá, mely során az épület egy teljesen új alagsori szintet kap - nagy kihívás a speciális mélyépítés és a szigetelés szempontjából is. Olyan XPS lemezekre volt szükség, amelyek akár 5 méter mélyen, víznyomás alatt is teljes mértékben teljesítik az elvárt követelményeket.


Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezekkel      2023.09.21.

Egyre kevésbé szeretünk falazni. Ahogy a pincefalak szigetelés védő falát is ma már inkább szivárgó műanyag lemezzel és hőszigetelő táblákkal helyettesítjük, úgy a lakásban is teret nyert a szárazépítészet. Eleinte a "száraz" jelzőt nem csak arra érthettük, hogy habarcs nélkül, szerelt technológiával alakítjuk ki a válaszfalakat, de arra is, hogy nedves helyiségekben a gipszkarton nem volt alkalmazható. Majd az impregnált, zöld gipszkartonokkal már a fürdőszobában is használhattuk ezeket a megoldásokat, de a szokásosnál nagyobb páraterhelés (tartós, 100% relatív légnedvesség) esetén még mindig más megoldást kell keresnünk.


Ha a helyzet fokozódik      2023.08.30.

Fél évszázada ismert az EPS magú homlokzati hőszigetelés. Az anyag kiállta az idő próbáját, a régi szigetelések többnyire ma is épek. Csakhogy az energiahordozók ára az elmúlt négy évtizedben majdnem a 150-szeresére emelkedett, így a régi 4-5 centis szigetelési vastagság ma már nem elégséges. Mit lehet itt tenni?


Az Austrotherm befektet és terjeszkedik Horvátországban      2023.07.17.

2023. júniusában fektették le az Austrotherm új EPS-szigetelőanyag gyártó üzemének alapköveit Horvátországban.
Zágrábtól 30 kilométerre északra fekvő Zabokban fehér és grafit polisztirol termékeket gyártanak majd a horvát Austrotherm üzemben, mintegy 8000 m2 -en. Az Austrotherm első horvátországi EPS-szigetelő üzemének helyszíne jól megválasztott: Zabok közvetlen autópálya-kapcsolattal rendelkezik a közeli főváros, Zágráb és Szlovénia felé.


Fényjáték térben polisztirollal      2023.04.18.

A polisztirol hőszigetelő anyag épületeinken jobbára láthatatlan, hiszen a falak, padlók, tetők rétegrendjének belsejében végzi a dolgát. Van azonban olyan alkalom, amikor a hőszigetelés kerül reflektorfénybe: a pécsi Op-architektúra kiállításon Austrotherm hőszigetelő lemezekből készített fény-tér installációval reagáltak a PTE MIK építészei Victor Vasarely művészetére.


Folytatódik a telephely fejlesztés az Austrotherm-nél      2023.03.21.

Az Austrotherm Kft. 1991 óta gyártja az expandált polisztirolhab (EPS) hőszigetelő anyagokat Magyarországon. A piacvezető vállalat győri központ mellett gyöngyösi és szekszárdi gyárakból látja el országszerte partnereit.


Fit for 55 - energia­tudatosan a károsanyag kibocsátás ellen      2023.02.14.

Az épületenergetikai szabályozás változása még korántsem ért véget, de hogy pontosan mi várható a közeli és távoli jövőben, ezt járja a körül a konferencia. Milyen szemléletbeli változás várható az előkészületben lévő jogszabályokban? Milyen épületszerkezeti vonatkozásai lehetnek a változásoknak? Milyen jó példák mutathatók fel a legfrissebb alkotások közül?


Fenntartható telephelybővítés az Austrotherm-nél: új XPS szigetelőanyag gyártó üzem indult Ausztriában, a Fertő-tónál      2023.01.17.

Ausztria egyedüli XPS-gyártója újabb gyárat helyezett üzembe indított Purbachban a Fertő-tó mellett. Az Austrotherm 20 millió euró beruházásával valósította meg a 160 méter hosszú és 21 méter széles gyártócsarnok megépítését, melyet a legújabb extruder-technológiával szereltek fel. Az energiahatékonyan szigetelt, zöldtetővel és fahomlokzattal ellátott épület harmonikusan illeszkedik az UNESCO Világörökség részét képező Fertő-tóhoz.


A Pohlen-Dach Hungária Bt. kapta idén a Kovács Zoltán emlékdíjat a MÉD-en      2022.12.07.

Kilencedik alkalommal adta át az Austrotherm Kft. az első alkalmazástechnikusának emlékére kiírt díjat, amit az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja rendezvényén adtak át.


Idén is a MÉD főtámogatója az Austrotherm      2022.11.08.

Tizennyolcadik alkalommal szervezi meg az Építészfórum csapata a Média Építészeti Díját, azaz a MÉD-et, amelynek fő célja, hogy a kortárs magyar építészet legjavával ismertesse meg az érdeklődő, egyre szélesebb közönséget, nem kizárólag a szakmát gyakorlókra szorítkozva, és hogy megmutassuk: lehet szórakoztatóan, egyszerűen és közérthetően beszélni az építészetről. Ahogy az előző években, úgy idén is épület, terv, valamint épített környezet kategóriában lehetett nevezni a megmérettetésre.


Fenntartható futóverseny a Balatonnál: VIII. Austrotherm Tihanyi Félmaraton      2022.09.30.

2022. október elsején délelőtt 1500 futó rajtol Tihanyban a nyolcadik alkalommal megrendezett futóversenyen. Az esemény névadó szponzora idén is az Austrotherm Kft.


Zöldtető Austrotherm XPS hőszigeteléssel      2022.08.01.

Düsseldorf belvárosának új központi eleme a New York-i sztárépítész, Daniel Libeskind által tervezett épületkomplexum 2014-ben elnyerte a legjobb városfelújítási projekt díjat. A rehabilitáció utolsó fázisa a Schauspielhaus és a Schadowstraße közötti terület átalakítása volt. Az Ingenhoven Architects által tervezett "Kö-Bogen II" - amit ma egyszerűen "K II"-nek hívnak - az építészek szándéka szerint urbánus megoldást jelent a klímaváltozásra. Az új kereskedelmi- és irodaépület ferde homlokzatán és a tetőn most 30 000 növény él 3500 acélvályúban, integrált öntöző- és vízelvezető rendszerrel.


Az Austrotherm Kft. is támogatta az Építészfesztivált      2022.07.19.

Az Építészfesztivál évről évre egy, az építészethez kapcsolódó téma feldolgozására vállalkozó rendezvény, melynek idei címe: Future Perfect, és az Építészfórum és az Építész Szakkollégium közreműködésében valósult meg július 1. - július 3 között, a dunaújvárosi Szalki-szigeten. Az esemény egy megelőző, szűkebb körű, workshopokra épülő alkotótáborra és a nagyközönség számára is nyitott fesztiválra osztható.

A hétvégi fesztivál keretében a workshopok résztvevői bemutatták munkájuk eredményét, emellett számos szakmai és kulturális program várta az érdeklődőket.


Termosz óriásoknak      2022.06.13.

2020. óta egy nagy térfogatú rozsdamentes acél víztározó tartály biztosítja Wolfsberg (Ausztria) ivóvízellátását. Az állandó hőmérséklet fenntartásáért az Austrotherm XPS® felel.


Idén is támogatja a Tihanyi félmaratont az Austrotherm      2022.05.24.

Még mindig bennünk van a pandémia okozta bezártsági érzés, és fizikai örömet okoz nekünk minden kimozdulás, minden szabad levegőn folytatott sporttevékenység. Ehhez az Austrotherm is hozzá járul a maga módján: a tavalyihoz hasonlóan idén is névadó szponzora az október 1-i Tihanyi Félmaraton rendezvénynek.


Austrotherm hőszigetelési kalkulátor 2022      2022.04.12.

Idén július 1-től már csak közel nulla energiaigényű épületek kaphatnak használatba vételi engedélyt (a közintézményekre ez már 2019. óta így van). Hasznos tehát, ha egy kalkulátorral meg tudjuk becsülni az alkalmazandó hőszigetelés vastagságát. Az interneten számos, egyszerűbb és bonyolultabb változatot találhatunk, az egyik legkönnyebben kezelhető változat az Austrotherm idén megújult kalkulátora.


Austrotherm támogatás a menekülteknek      2022.03.22.

Az Ukrajnában zajló konfliktus már negyedik hete tart, és milliók kényszerültek elhagyni otthonukat. A magyar hatóságok 900.000 menekülttel számolnak, de ez a szám még ennél is több lehet, ha tartósan elhúzódik a háború. A pusztulás elől gyakran csak iratok és minimális személyes tárgyak kíséretében érkeznek hozzánk a menekülők. A segítségre szorulók zömmel nők és gyerekek.

Az Austrotherm Kft. a humanitárius akciók támogatására 500.000 Ft értékű adományt juttatott el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére, amit a dolgozók egyéni hozzájárulásokkal is kiegészítettek.


Újabb bővítés az Austrothermnél      2022.02.09.

20 millió eurós beruházással kezdi a 2022-es évet az Austrotherm: a purbachi XPS gyár kapacitásának bővítésével hosszú távon is biztosított lesz a termékellátás.


Az Austrotherm és a BME Épületszerkezettani Tanszék konferenciája      2022.01.20.

Mi várható a jelenlegi energetikai rendelet, a közel nulla hatályba lépése után, merre tovább, energetika? "A nullán túl" konferencia erre keres választ, az Európa Fit for 55 tervén túl a hazai változásokról is. Alaposabban foglalkozunk a részletekkel, a passzívház-csomópontoktól a homlokzatok felújításán át a lábazatokig. Vezető osztrák és magyar építészek mutatnak be sikeres magyar és külföldi épületeket.


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information