tondach Átadták az 5. TONDACH Tetőfedő Rangadó Pályázat díjait 


A Tondach által idén ötödik alkalommal kiírt Tetőfedő Rangadó Pályázat célja, hogy Tondach termékekkel épült nívós tetőket mutasson be, valamint azon tetőfedők kiemelkedő szakmai munkáját ismertesse, akik a termékek beépítésével valóban szakmailag értékes tetőket készítettek.


Az összesen másfél millió forint összdíjazású pályázatot idén két kategóriában, sajtolt valamint húzott cserép kategóriákban hirdette meg a gyártó. Több mint 60 remek pályázat érkezett, az első öt helyezésen kívül a Bíráló Bizottság idén két Különdíjat is kiosztott : egy ?Energetikai megoldások? és egy ?Műemléki, egyházi épületek? különdíjat is. A pályázatok közül mindkét szakmai szervezet, az Épületszigetelők, Bádogosok és Tetőfedők Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) és a Tető Építők Egyesülete (TEGY) is kiemelt egyet-egyet, melyet saját elismerésével jutalmazott.

A zsűri tagjait az ÉMSZ, a TEGY, illetve a WIENERBERGER-TONDACH delegálta.

Az ünnepélyes díjátadó gálára 2017. november 30-án az Aquaworld Hotelben , mintegy 160 vendég részvételével került sor. A díjazottak a következők lettek:

Sajtolt cserép kategória:



I. hely: Baricza Krisztián, székesfehérvári lakóépület
II. hely: Szabó Zoltán, törökbálinti lakóépület
III. hely: Nagy Árpád, 13. kerületi lakóépület


Húzott cserép kategória:



I. hely: Pudelka Krisztián, székesfehérvári apartmanház
II. hely: Vida Krisztián, agárdi lakóépület
III. hely: Sály József, dunaföldvári lakóépület


A három idei különdíjas:

TEGY különdíjban részesült Papp László és Csubák Péter, egy kisoroszi terménytárolóval Energetikai megoldások különdíjat kapott Vida Krisztián martonvásári lakóépületéért Műemléki, egyházi épületek különdíjjal díjaztuk Lampert Zsoltot egy Győrben található templomért.

A díjazottaknak ezúton is szívből gratulálunk!


További információk:

Wienerberger Téglaipari zRt.
www.wienerberger.hu


2017.12.12.

Wienerberger HírekWienerberger csomópontokWienerberger KiadványokWienerberger Műszaki szaktanácsadásWienerberger PartnerkeresőWienerberger Termékek


Kapcsolodó termékek:
 

Hirdetés

Tondach hírek:


Tondach - Meghosszabbítottuk a Tondach Rangadó Pályázat határidejét!
Meghosszabbítottuk a Tondach Rangadó Pályázat határidejét! 2021.11.02.
A nyertesekre a szakmai elismerés mellett vonzó pénzjutalmak is várnak. Az összdíjazás 1,2 millió forint, amelyet több helyezett között oszt majd szét a szakmai zsűri.

Tondach - Itt az idő, hogy a dizájn a tetőn is megjelenjen! - Megépült az első Tondach V11 ház Magyarországon!
Itt az idő, hogy a dizájn a tetőn is megjelenjen! - Megépült az első Tondach V11 ház Magyarországon! 2021.10.13.
A puding próbája az evés, szokták mondani - egy új építőanyag bevezetésekor pedig mindig az abból elsőként megvalósult épületek a legizgalmasabbak. A Wienerbergernél az idei év egyik legnagyobb újdonsága - a Porotherm X-therm téglák bevezetése mellett - az új V11 Porsche design tetőcserép piacra dobása volt.

Tondach - Hamarosan zárunk! Nehogy lemaradjon!
Hamarosan zárunk! Nehogy lemaradjon! 2021.10.12.
Tetőfedő Partnereink figyelem! Eljött a pillanat, amikor az izgalom újra a tetőfokára hág! A Wienerberger Zrt. 2021-ben is meghirdette a Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázatot, ahol ez alkalommal is a legszebb Tondach termékekkel készült tetőket keressük.

A pályázat határideje október 31-én lejár, ha van Tondach cseréppel fedett tetője, he habozzon, pályázzon!

Tondach - Tondach tetők ismét a csúcson
Tondach tetők ismét a csúcson 2021.07.12.
Kiemelkedő díjakat gyűjtöttek be a Tondach cserepekkel és tetőfedő rendszerekkel dolgozó szakemberek az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi (ÉMSZ) szervezetének július elején tartott gáláján. Az eseményen 2020. és 2021. legjobb tetőfedő munkáit hirdették ki.

Tondach - Itt az idő, hogy a dizájn a tetőn is megjelenjen! - Új design kerámia tetőcserép a Tondach termék választékában!
Itt az idő, hogy a dizájn a tetőn is megjelenjen! - Új design kerámia tetőcserép a Tondach termék választékában! 2021.02.12.
Mindössze 14 hónap alatt az ötlettől a gyártásig: ez az új Tondach V11 dizájn tetőcserép: A Studio F. A. Porsche által tervezett új Tondach V11 dizájn tetőcserepet 2020 októberében mutatták be Bécsben.

Tondach - Tetőfelújítás Tondach tetőcseréppel
Tetőfelújítás Tondach tetőcseréppel 2021.02.11.
A tető házunk éke, koronája, de nemcsak látványosnak, hanem tartósnak is kell lennie, hiszen ez az épület egyik legnagyobb igénybevételnek kitett, legösszetettebb szerkezete - állapota jelentősen befolyásolja az épület élettartamát. Ezért is olyan fontos szükség esetén mihamarabb felújítani azt, hiszen - ha ezt elmulasztjuk - nagy károk keletkezhetnek az otthonunkban.

Tondach - Gondolkodjon rendszerben - a minőséget mi adjuk! <br> Tondach tetőkiegészítők és Tuning elemek
Gondolkodjon rendszerben - a minőséget mi adjuk!
Tondach tetőkiegészítők és Tuning elemek
2020.09.10.
Válassza Tondach kerámia tetőcserepekből készült tetődhöz a Tondach garantált minőségű tetőkiegészítő elemeit! Könnyű kiválasztás - egy gyártótól a teljes rendszert megvásárolhatja!

Tondach - A tető dísze lesz. És sokáig az is marad.
A tető dísze lesz. És sokáig az is marad. 2020.08.11.
A tökéletes illeszkedéshez válassza a Tondach ereszcsatorna rendszereket!
Egy tető nem csupán cserepekből és lécekből áll, hanem több különféle tartozék alkotja meg azt a rendszert, mely biztonságot nyújt a lakók számára. Ezek biztosítják tartósságát, és az épület esztétikai megjelenésében is fontos szerepet játszanak.

Tondach - Pénzvisszatérítés Tondach tetőcserepekre!
Pénzvisszatérítés Tondach tetőcserepekre! 2020.07.13.
A Wienerberger Zrt. a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítja a Tondach kerámia cserepek vásárlására szóló pénzvisszatérítési promócióját végfelhasználók részére. Ajánlja Ön is ügyfeleinek a kiváló minőségű Tondach kerámia tetőcserepeket, amelyekkel nem csak a tető lesz időtállóan szép, de az építtető is spórolhat akár 60.000 Ft-ot!

Tondach - Pénzvisszatérítés Tondach tetőcserepekre!
Pénzvisszatérítés Tondach tetőcserepekre! 2020.05.18.
A Wienerberger Zrt. a Tondach kerámia cserepek vásárlására szóló pénzvisszatérítési promóciót hirdet végfelhasználók részére. Ajánlja Ön is ügyfeleinek a kiváló minőségű Tondach kerámia tetőcserepeket, amelyekkel nem csak a tető lesz időtállóan szép, de az építtető is spórolhat akár 60.000 Ft-ot!

A promóció részletei az alábbiakban olvashatóak:
Az építtetők/felújítók abban az esetben vehetnek részt a promócióban, ha 2020.05.01. és 2020.06.30. között FusionColor vagy FusionProtect felületkezeléssel ellátott Tondach tetőcserepet vásárolnak, Wienerberger direkt kiszállítással.

Tondach - A tető dísze lesz. És sokáig az is marad.
A tető dísze lesz. És sokáig az is marad. 2020.05.18.
2020. május 4-étől rendelhető a Tondach színes Ereszcsatorna rendszere.

Egy tető nem csupán cserepekből és lécekből áll, hanem több különféle tartozékból tevődik össze az a rendszer, mely biztonságot nyújt a lakók számára. Ezek biztosítják a tető hosszú távú tartósságát, és az épület esztétikai megjelenésében is fontos szerepet játszanak. A Tondach ereszcsatorna rendszere - kiemelkedő funkcionalitása és élettartama mellett - a tető díszévé is válik.

Tondach - Új Tondach Pilis Max tetőcserép - a hornyolt cserepek új generációja
Új Tondach Pilis Max tetőcserép - a hornyolt cserepek új generációja 2019.10.02.
A Tondach mindig képes valami újdonsággal előállni! Bemutatkozik legújabb innovációnk, az új Tondach Pilis Max tetőcserép.

Tondach - Fókuszban az energiahatékonyság - Tondach Thermo PIR szarufa feletti hőszigetelések
Fókuszban az energiahatékonyság - Tondach Thermo PIR szarufa feletti hőszigetelések 2019.06.14.
A 2021 januárjától életbe lépő előírások szerint minden új épületnek meg kell felelnie a közel nulla energiaigényű házak energiahatékonysági szintjének, különben nem kaphat lakhatási engedélyt. Mivel a legtöbb hő jellemzően a tetőszerkezeten és a födémen keresztül távozik, kiemelt fontosságú a megfelelő tető-hőszigetelés. Nem csak komfortérzetünket, de otthonunk értékállóságát is meghatározza a korszerű építőanyagok használata.

Tondach - Wienerberger Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2019
Wienerberger Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2019 2019.05.13.
A Wienerberger Zrt. a Tondach Zrt. jogutódjaként 2019-ben folytatja a korábban a Tondach Zrt. által kiírt Tetőfedő Rangadó pályázatot és "Wienerberger Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat" elnevezéssel pályázatot hirdet a tetőfedők számára (a továbbiakban: Pályázat).

Tondach - Szépség és erő modern formában - Új Tondach Inspira kerámia tetőcserép Ha Inspirával készült tetőt rögzít - most dupla pontot ér!
Szépség és erő modern formában - Új Tondach Inspira kerámia tetőcserép Ha Inspirával készült tetőt rögzít - most dupla pontot ér! 2019.04.08.
Minimál stílus - modern megjelenés

A kerámia építőanyagok használata több évezredes múltra tekint vissza, mégis a kerámia tetőcserép ideális választás modern, minimál stílusú épületek építéséhez is. A Tondach tetőcserepek közül a letisztult formavilágú, nagyformátumú cserepek, fekete vagy szürke színben - mint például a 2019-es év termékújdonsága, a Tondach Inspira kerámia tetőcserép - a minimál, modern stílusú lakóházak kedvelt tetőmegoldásai közé tartoznak. Szépségük időtálló, anyaguk hozzájárul az energia-hatékonysághoz és egészséges lakóklímát teremt.

Tondach - Tondach tetőfedő képzések 2019
Tondach tetőfedő képzések 2019 2019.01.14.
A Tondach kerámia tetőcserepek gyártója a Wienerberger Zrt. 2019-re is meghirdeti tetőfedőknek szóló képzéseit. A képzések a következő szinteken és témákban indulnak:

Tondach - Hogyan kerül a cserép a homlokzatra? - Átadták a 2018-as Tondach Tetőfedő Rangadó pályázat díjait
Hogyan kerül a cserép a homlokzatra? - Átadták a 2018-as Tondach Tetőfedő Rangadó pályázat díjait 2018.12.14.
Az összesen 1,2 millió forint összdíjazású pályázatot idén újra két kategóriában, sajtolt valamint húzott cserép tárgyban hirdette meg a gyártó. Mindkét kategóriában az első 5-5 pályaművet díjazták, értékes pénznyeremények találtak gazdára: az első helyezettek bruttó 300.000 Ft-ot, a másodikak bruttó 200.000 Ft-ot, a harmadikak bruttó 100.000 Ft-ot kaptak. Húzott kategórában a zsűri két, megosztott 2. díjat is kiosztott. Érdekesség, hogy a Bíráló Bizottság idén több különdíjat is kiosztott, rendhagyó módon idén életre hívta a zsűri a homlokzaton alkalmazott Tondach tetőcserép példaértékű bemutatását méltató Tondach Homlokzat különdíjat, kiadtak egy Templom különdíjat és emellett egy ún. Tondach "Komplex részletmegoldások" különdíjat is. A pályázatok közül mindkét szakmai szervezet, az Épületszigetelők, Bádogosok és Tetőfedők Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) és a Tető Építők Egyesülete (TEGY) is kiemelt egyet-egyet, melyet saját elismerésével jutalmazott.

Tondach - Tondach tetőfedő képzések 2019
Tondach tetőfedő képzések 2019 2018.12.13.
A Tondach kerámia tetőcserepek gyártója a Wienerberger Zrt. 2019-re is meghirdeti tetőfedőknek szóló képzéseit. A képzések a következő szinteken és témákban indulnak:

Tondach - Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2018
Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2018 2018.09.11.
Közeledik a pályázat beadási határideje, ami 2018 október 31.

Az összdíjazás 1,2 millió forint idén is, melyet több helyezett között készpénzben osztunk majd szét! Ne maradjon ki Ön sem, ha szép tondach tetőcseréppel készült munkája van!

A pályázat díjkiosztó ünnepségének a Thermal Hotel Visegrád ad majd otthont, időpontja pedig 2018. december 6-a lesz!

Tondach - Tarolt a TONDACH az ÉMSZ "Év tetője 2017" nívódíj pályázatán
Tarolt a TONDACH az ÉMSZ "Év tetője 2017" nívódíj pályázatán 2018.05.23.
Összesen nyolc, kiváló minőségű, Tondach kerámia tetőcseréppel fedett épületet díjaztak az Év Tetője Nívódíj pályázaton. Az Év Tetője Pályázat az Épületszigetelők, tetőfedők és bádogosok Magyarországi Szövetségének nyílt, országos pályázata, melyet idén immáron 29. alkalommal írtak ki. A díjak átadására 2018-ban is a Construmán került sor.

Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information