Tizenharmadik alkalommal indult el a „Jónak lenni jó!″ adománygyűjtő aktivitás, mely idén a magyar Baptista Szeretetszolgálat által működtetett Tábitha Gyermekhospice Házat támogatja. A törökbálinti intézményben azoknak a családoknak segítenek, akiknek a legnehezebb életfeladattal kell megküzdeniük: gyermekük gyógyíthatatlan betegségével és elvesztésével. A Wienerberger Magyarország Zrt. 10 millió forint értékben ajánlott fel tetőcserepet az épülethez. A vállalat hosszú évek óta támogatja a rászorulókon segítő szervezeteket, és az idei évben is jelentős, több tízmillió forintos hozzájárulással segítette az új otthonok építését és meglévők korszerűsítését.
A pályaműveket öt kategóriában 2024. november 25-étől kezdődően egészen 2025 március 9-ig lehet benyújtani. Minden kerámia építőanyag felhasználásával készült, 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben vagy 2025 áprilisa előtt befejezett, átadott épület nevezhető. Építészként, ingatlanfejlesztőként nevezze projektjét, nyerje meg az értékes pénzdíjak egyikét!
A Wienerberger számára fontos partnerei szakmai fejlődése, ezért rendszeresen szervez képzéseket kivitelezők, kőművesek és tetőfedők számára. Az építőipar folyamatosan változik, így elengedhetetlen a naprakész ismeretek megszerzése a modern építési kihívások megoldásához. A Wienerberger tréningjei ezen túlmenően segítik az új technológiák és innovatív építőanyagok hatékony alkalmazását is.
Sikeresen lezárult a Wienerberger Magyarország és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közös formatervezői pályázata. A közel 2 millió forint összdíjazású verseny célja az volt, hogy megtervezzék a Tondach univerzális termékcsalád legújabb tetőcserepét. A győztes munka egy tetején sík, az alján viszont íves terv lett, mely tökéletesen illeszkedik a Tondach cserepek kollekciójába.
Az építkezések során a kivitelezők számos kihívással szembesülnek, amelyek közül kiemelkednek az alapanyagok és eszközök beszerzésének nehézségei, a pontos mennyiségek kalkulációja, valamint az alkalmazástechnikának megfelelő beépítés technikája. Ezek a problémák nemcsak a projekt hatékonyságát befolyásolják, hanem a végeredmény minőségét is. A megrendelők és a kivitelezők célja, hogy az építkezés minél gördülékenyebben, költséghatékonyabban készüljön el, amiben az elérhető legújabb technológiák sokat segíthetnek. A Wienerberger, az építőipari anyagok szakértője ezeket az igényeket felismerve idén ősszel ismét meghirdette a Porotherm Kivitelezői Partnerprogramját, amely amellett, hogy hosszú távú együttműködést kínál, átfogó támogatást nyújt a kivitelezőknek a munkafolyamatok könnyítésére.
A Porothermnél hiszünk abban, hogy a megbízhatóság, a folyamatos innovációk és az időtálló kapcsolatok azok az alapok, amelyekkel partnereinkkel közösen tudunk értéket teremteni. Célunk, hogy a szakemberek számára olyan megoldásokat kínáljunk, amelyek nemcsak a jelen, de a jövő generációi számára is biztosítják a tartós és fenntartható építkezést.
A Wienerberger anyavállalatát Bécsben alapították 1819-ben. A világ legnagyobb téglagyártója, Európa vezető cserép- és csőgyártója, valamint kiemelkedő térburkolat-gyártója az elmúlt években végrehajtott számos akvizíció eredményeképpen kibővült termékportfólióval és megújult szolgáltatásokkal egyre inkább az épületburokhoz szükséges építőanyagok és az infrastrukturális megoldások szakértőjévé vált. Összesen 28, főként európai országban, valamint a Indiában, az USA-ban és Kanadában van jelen, világszerte több mint 20 000 alkalmazottat foglalkoztat és több mint 200 gyártóhellyel rendelkezik.
Az építőanyag kiválasztása az egyik legfontosabb döntés, amikor új otthon építésébe vagy meglévő házunk felújításába vágunk bele. Bár az ár lényeges szempont, érdemes figyelembe venni más tulajdonságokat is, amelyek befolyásolják a lakóhely valódi értékét és kényelmét. A tégla számos előnyt kínál: tartós, megbízható és hőszigetelő, amelyek miatt komolyan fontolóra vehetjük a használatát otthonunkban. Ezek a tulajdonságok nemcsak az élettartamot növelik, hanem hozzájárulnak a komfortos és biztonságos lakókörnyezet kialakításához is.
A kerámiaiparban úttörőnek és egyedülállónak számító, ipari léptékű kísérletet hajtott végre tiszavasvári gyárában a Wienerberger Zrt. A vállalat a klímasemlegességi terveinek megfelelően 30 éven belül teljesen karbonsemlegessé kívánja tenni gyártási folyamatait, többek között hidrogén használatával. Ennek érdekében a cég hosszú távú együttműködést kötött a Miskolci Egyetem szakembereivel. A közös projektjük elsődleges célja, hogy a tégla- és cserépgyárakban zöld hidrogén bekeverésével fokozatosan kiváltsák a gyártási folyamatok során használt tüzelőanyagot, hozzájárulva ezzel a CO2 kibocsátás csökkentéséhez.
A kerámia tégla hagyományosan Magyarország egyik legkedveltebb építőanyaga, köszönhetően tartósságának és hőszigetelő képességének. Emellett hosszú távú befektetésnek sem utolsó: az Ingatlan.com adatai szerint a téglaépítésű lakások és házak jelentősen magasabb áron kelnek el más falazatú ingatlanokhoz képest. Azonban az építőipar évek óta tartó ingadozása és a munkaerőhiány új megoldásokat kíván. Ennek köszönthetően egyre nagyobb teret nyer a szakemberek és az építtetők körében egy új technológia, mellyel felére csökkenhet a falak építésének ideje.
2024. június 17-től elérhető az új Porotherm 20 SONO hanggátló falazóelem, mely kiegészíti a már jól ismert Porotherm AKU Z termékcsaládot, és bővíti a Wienerberger hanggátló termékpalettáját.
Idén 11. alkalommal adták át Bécsben a világ egyik legtekintélyesebb téglaépítészeti elismerését. A Wienerberger által életre hívott és kétévente megrendezett Brick Award-on a modern és innovatív téglaépítészet legkreatívabb példáit díjazzák a nemzetközi téglaépítészet független platformjaként. A nemzetközileg elismert építészekből álló zsűri 54 ország 743 pályázata közül választotta ki az öt kategóriagyőztes projektet.
Vegyen részt az élőben közvetített Brick Award szimpóziumon, csatlakozzon be az arról folytatott beszélgetésbe, hogy az építészek és a jövőbe tekintő szakemberek hogyan nyitnak fenntartható távlatokat önmagukat helyreállító, regeneratív építőanyagok felhasználásával.
Az Architectum kiadvány rendszeresen bemutatja az építészeti világ legfrissebb nemzetközi trendjeit, legizgalmasabb projektjeit és legkiemelkedőbb alkotásait.
Az Európában elérhető legmodernebb technológiával működő, nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0 megoldásokat alkalmazó gyártástechnológia, betonkeverő berendezés és egy hektáros, kültéri digitális raktár is létesül. A 12 milliárd forintból megvalósuló beruházással a vállalat egy teljesen új termékszegmensbe lép be, így a fejlesztés egyaránt fontos mérföldkő a vállalat és a régió ipari fejlődése szempontjából. A döntően exportra gyártó, CO2-semlegesen működő üzem 2025-ben kezdi meg működését évi 3 millió négyzetméteres kapacitással, amivel több mint 300 futballpályányi felület lehetne lefedni.
Hírek
Téglából épült kertes ház a magyarok álma
2024.04.09.
Gyakorlat teszi a mestert... nagy sikerrel zajlik a Wienerberger ...
2024.03.11.
Európa egyik legmodernebb áthidaló- és gerendagyárát adta ...
2024.02.12.
Az építőipari szakemberek folyamatos képzése ...
2023.12.14.
Agyagbányától közlekedési csomópontig — A Széll ...
2023.12.14.
Sötét, elegáns és kerámia: íme a Tondach Black Collection
2023.12.01.
Hiszünk az élethosszig tartó tanulásban!
2023.11.13.
Akár 30%-kal több fűtési energia takarítható meg ezzel a ...
2023.11.13.
Ezt a szolgáltatást minden kivitelezőnek ismernie kell
2023.09.14.
Építse fel házát Rapid sebességgel!
2023.08.14.
Így készíthet a tervező egyszerűen teljesítmény ...
2023.07.17.
FUTURE PAVING NEMZETKÖZI KONFERENCIA MEGHÍVÓ - Utolsó ...
2023.06.08.
Kimagasló számú magyar nevezés érkezett a világ ...
2023.05.11.
Év Tájépítésze Díj 2023 - folyik a pályázati időszak, ...
2023.04.12.
Fókuszban a gyakorlati ismeretek – lezárultak ez első ...
2023.04.12.
Kiterjesztett valósággal segíti az építészeket a ...
2023.04.12.
A legújabb design a fürdőszobában: SPC és LVT burkolatok ...
2023.03.06.
Ingyenes szolgáltatással könnyíti meg a tervezést és az ...
2023.03.06.
Új termékekkel bővült a Porotherm Rapid portfólió
2023.02.09.
Már csak bő egy hónapig lehet jelentkezni az idei Brick ...
2023.02.09.
Március közepéig lehet nevezni a jövő évi Brick Awardra
2022.12.14.
Modern szaktanteremmel bővült a Vásárhelyi Pál Technikum
2022.12.01.
Legyen Ön is a siker részese! Már lehet jelentkezni a ...
2022.11.09.
Új filmekkel bővült a Wienerberger Porotherm videósorozata
2022.08.15.
Júliustól már csak az energiahatékony házak jöhetnek szóba
2022.07.08.
Modern szaktanteremmel bővül a Vásárhelyi Pál Technikum
2022.07.07.
"Nem akartunk egy hagyományos iparművészeti ...
2022.06.20.
Rekordszámú projekt közül választották ki az idei Brick ...
2022.06.14.
Átadták a Wienerberger kivitelezői programjának fődíját, ...
2022.06.09.
Megjelent az idei Architectum kiadvány és online is elérhető
2022.05.12.
Összefogás: 30 millió forintnyi termékadományhoz juthatnak ...
2022.05.11.
Tégla a művészetben - de nagyon másképp, mint ahogy ...
2022.05.10.
Idén vehette át a tavaly elnyert Construma díjait a ...
2022.04.13.
Tévhitek a falazásról - ezeket jó tudni az építkezés ...
2022.03.09.
Porotherm Rapid technológia a fókuszban Teltházzal is ...
2022.02.09.
Teltházzal indultak a Wienerberger 2022-es szakmai képzései
2022.01.13.
2022-ben is folytatódik a Wienerberger által 2021-ben életre ...
2022.01.13.
Semmelrock Burkolómester szakmai képzés - 2022
2021.12.09.
Magasrangú magyar állami kitüntetést kapott Heimo Scheuch, a ...
2021.11.11.
Már álmaink háza is megváltozott a koronavírus ...
2021.10.13.
A Wienerberger-csoport új szintre emeli a fenntarthatóságot
2021.08.11.
Gyorsítsa fel a munkálatokat Porotherm Rapid technológiával
2021.07.13.
Díjesőt hozott a tavasz vége a Wienerberger számára
2021.06.10.
A digitális térben született a Wienerberger különleges ...
2021.05.07.
Csúcsra futott a Brick Awardra pályázók száma
2021.05.06.
Ismeretlen ismerős!
2021.04.14.
Tisztelt Építész Partnerünk!
2021.04.14.
A "hőhíd" és a nyílásáthidalások
2021.03.10.
A Porotherm téglákkal most csak jól járhat!
2021.02.11.
Új hagyományt teremt idén a BMI Bramac és a BMI Villas
2021.01.14.
Porotherm és Tondach szakmai képzések - 2021
2020.11.11.
Habarcs nélküli falazás - lehetséges?
2020.11.10.
Pénzvisszatérítéssel járó vásárlói promóció új, ...
2020.10.13.
Együttműködés Profi alapokra helyezve!
2020.10.13.
Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.
More information