Aliplast Szabálytalanul szabályos vonalak

A többfunkciós ABATON tervezése során a homlokzattal kapcsolatos koncepció szerint az eltérő színek és formák tömege jelenik meg az létesítményen, ezzel high-tech hangulatot alkotva a naturalitás tökéletes kontrasztját. Ennek megvalósításában a legnagyobb szerepe minden kétséget kizáróan a függönyfal rendszernek volt, amely az Aliplast Aluminium Systems műszaki megoldásaival készült.




Szinte a Tátra mellett fekvő, szlovákiai Poprád településen felépített modern ABATON épület "nonfiguratív" megjelenésével az építészek körében sokak szerint ellentétet generáló lehet. Az objektum változatos funkciót lát el: irodaház, kereskedelmi központ és szálláshely egyidejűleg. A közegére rendhagyó hatással bíró épület tervezése során azonban a szándékosságé volt a főszerep.
Az épület újszerű, háromszög alakja kitűnik a környező épületek közül. Az üveg és az alumínium lendületes kombinációja hívogatja a tekintetet. A homlokzat rendhagyó formája, a fények és így az objektum egész tömege ezzel a miniatűr csempe design megjelenéssel olyan ingert kelt, mintha az épület örökös mozgásban volna. Az oszlop alakú architektúrán belül a design leginkább a szerteágazó faágakra emlékeztet, amely már csak a hab a tortán az épület stílusához vonatkozóan, hiszen nem ez a legfeltűnőbb.


Absztrakt gyémánt az Aliplast megoldásaival

Sík üvegfelszín a látszóbordás struktúráig, kihangsúlyozott hőszigetelési vagy tűzgátlási szándék - az Aliplast műszaki fortélyai az összes felsorolt esetben elsőbbséggel használható. Az ABATON épületében beépített MC-WALL egy látszóbordás függönyfal szerkezet, amelynél a lizénák és a bordák szélessége egyformán 55 mm. Ez a szélesség légies látványt nyújt. Ezen látszóbordás függönyfal esetében lehetséges íves és szög alatt csatlakozó, vagy tört tengelyű fal készítése is, ami nagy szabadságot nyújt az építészeti elgondolások megvalósításához. Normál esetben egy épület függönyfal rendszere csupa derékszögből áll, így keltve tökéletesen szabályos látványt. A kivitelezők fő célja az volt, hogy olyan függönyfal rendszert találjanak, amellyel megvalósíthatóak a tervezők extrém ötletei, erre pedig kiválóan alkalmasak az Aliplast termékei. Az épület szerkezeti rendszerének köszönhetően az építészek meg tudták valósítani elsődleges és különleges tervüket, hogy az épület egészében ne jelenjen meg derékszög.

A szlovákiai ABATON a hozzáértők tapasztalati alapján a legkülönbözőbb emocionális hatást váltotta ki eddig. Az azonban feltétlenül kijelenthető, hogy az objektum a kortárs építészet egyik olyan követe, amely a környéken eddig még nem látott, feledhetetlen és vitát provokál.






További információ:

www.aliplast.hu
info@aliplast.hu



2015.04.01.

Aliplast HírekAliplast CADAliplast Aliplast katalógusAliplast Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Aliplast hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information