Stagnált a Mapei Kft. árbevétele tavaly
2024.01.10.

Az építőipari ragasztókat, segédanyagokat és hőszigetelő rendszereket gyártó vállalat belföldi forgalma enyhén, 0,2 százalékkal 33,55 milliárd forintra nőtt az előző évhez képest, míg az export bevétele 16 százalékos csökkenéssel 506 millió forintra esett vissza. A vállalat összforgalma 34 milliárd forint lett, amely mindössze 0,1 százalékkal marad el a korábbi év eredményétől. A Mapei Kft. elégedett az eredménnyel, és az idei év második felére kismértékű javulást prognosztizál.




„Sportnyelven szólva, döntetlenre győztünk a válság ellen. A múlt évi gazdasági kihívásait figyelembe véve elégedettek vagyunk az elért eredményeinkkel. A belföldi árbevételünk enyhe növekedését rugalmas üzleti politikánknak köszönhetjük. Egy aktívabb értékesítési stratégiát alkalmaztunk, és megerősítettük piaci jelenlétünket, miközben ésszerű költségcsökkentő intézkedéseket vezettünk be″ — nyilatkozta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója.

Az exportpiaci teljesítmény 16 százalékos jelentős csökkenését az energiaárak növekedése és az ebből adódó kvarchomok áremelkedése okozta, ami több európai piacon csökkentette a vállalat versenyképességét. A csökkenő export árbevételt a hazai piacon elért stabil teljesítmény ellensúlyozta.

A Mapei Kft. optimista, az építőipari teljesítmény javulását várják idén, az uniós források érkezése miatt. Azonban, mivel az uniós pályázatok kiírása hosszadalmas, ezért csak a jövő év őszétől várnak látványos javulást.

A vállalat idén is kitart korábban kijelölt stratégiája mellett, amely az építőipari szereplők támogatására és a piaci részesedés növelésére irányul.



További műszaki és értékesítési információért keresse Mapei partnerét vagy a Mapei szaktanácsadót!


www.mapei.hu
szaktanacs@mapei.hu
Kereskedőkereső


Mapei


A Mapei Kft. a világ legnagyobb építőipari ragasztóanyag gyártójának leányvállalata. A Mapei neve az egész világon egyet jelent a kiemelkedő minőséggel, amit nem csupán a forgalmazott termékekben őrzi meg, hanem szolgáltatásai színvonalában is.



2024.01.10.
PRIMER 3296

PRIMER 3296

Nagy behatoló-képességű vizes diszperziós akril alapozó porózus ...

QUARZO 0,25 0,5 1,9

QUARZO 0,25 0,5 1,9

Tűziszárított, minőségi kvarchomok. Osztályozott szemcseméretű ...

PRIMER MF

PRIMER MF

Oldószermentes, kétkomponensű, epoxi alapozó a Mapefloor termékcsalád ...

ULTRABOND ECO V4 SP

ULTRABOND ECO V4 SP

Univerzális, nagyon alacsony illékony szervesanyag (VOC) kibocsátású, ...

ADESILEX VS45

ADESILEX VS45

Akrildiszperziós ragasztó PVC falburkolatok fektetéséhez. ...

MAPECRYL ECO

MAPECRYL ECO

Nagyon alacsony illékony szervesanyag (VOC) kibocsátású, ...

Hirdetés
Mapei hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information