Piros pontot kapott a napelemes tetőcserép
A Terrán Tetőcserép Kft. Generon napelemes tetőcserepe olyan úttörő innováció, mely nemcsak a vásárlók, hanem a szakma elismerését is kivívta, hiszen gyakorlatilag két éve folyamatosan sikert sikerre halmoz. Legutóbb a RedDot Termékdizájn 2021 díjjal tüntették ki stílusos megjelenése miatt.
Innováció, ökotudatosság és esztétikum: ez a három jelző tökéletesen leírja a Terrán Generon napelemes tetőcserepet, amely hatékonyságban és teljesítményben is felveszi a harcot a klasszikus szolárpanelekkel, ráadásul stílusos köntösbe burkolva. Az áttörő újítás lényege, hogy a napcellákat speciális módon integrálják az egyes tetőcserepekre, így azok felhelyezése és megjelenése szinte megegyezik a hagyományos betoncserepekével.
Magyar újítás, világraszóló siker
A legfrissebb elismerés szó szerint felteszi a (piros) pontot az i-re. A hatvanöt éves múltra visszatekintő Red Dot Awards-ot a világ legtekintélyesebb dizájn- és formatervezési díjaként tartják számon. A Termékdizájn kategóriában idén 60 országból érkeztek pályázatok, minden korábbinál nagyobb számban. A nemzetközi zsűri a tervezés minőségét és az innováció mértékét értékelte, a Terrán Generonnak pedig ilyen éles mezőnyben is sikerült kitűnnie, és elnyernie a RedDot Termékdizájn 2021 díjat. Ezzel a magyar napelemes tetőcserép nemzetközi szinten is megcsillanthatja kiválóságát, hiszen bekerül az idei RedDot Design Évkönybe, valamint bemutatkozhat a szervezet honlapján és németországi múzeumában is.
A tavalyi év sem múlt el sikerek nélkül. A floridai Energy CIO Insights magazin Európa legjobb 10 napelemtechnológia-szolgáltatója között ismerte el a Terránt. A floridai kiadvány azért tüntette ki a Generont, mert újradefiniálja a hagyományos napelem technológiát, valamint azért, mert úgy ítélték meg, hogy tökéletes 21. századi megoldást jelent, biztonságos, hatékony és esztétikus egyben.
2019-ben pedig a Generon a hazai Construmán és a szlovákiai Coneco építőipari kiállításon is elnyerte a nagydíjat, majd a fenntarthatóság és energiahatékonyság jegyében szervezett hazai E.On Energy Globe Awardon hozta el a legrangosabb elismerést, vállalat kategóriában.
Kompromisszumok nélkül
Tökéletes választás tehát azok számára, akik környezetbarát módon biztosítanák otthonuk energiaellátását, ugyanakkor nem szeretnék óriási, fekete táblákkal eltakarni a gondosan kiválasztott tetőcserepeket. A Generonnal minden egyes nap gyönyörködhetünk a tetőben, amikor hazaérkezünk, mégsem kell szoronganunk a klímaválság miatt, ha felkapcsoljuk a villanyt az esti olvasáshoz. Nem véletlen, hogy egyre több otthonépítő és -szépítő szavaz bizalmat a napelemes tetőcserépnek: bevezetése óta már száznál is több otthon és középület energiaellátását biztosítja Generon-rendszer. Emellett pedig a számos hazai és nemzetközi szakmai elismerés még inkább alátámasztja, hogy a Generonnal fedett tető valóban prémium minőségű, megbízható és jövőbemutató megoldás.
A közel 100 éves Terrán Cégcsoport komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel Európa egyik legmodernebb betoncserép gyártójává nőtte ki magát. A családi tradíciókra épülő cégnél alapvető követelmény a kutató-fejlesztő munka és a magas minőség iránti elkötelezettség. A vállalat Magyarországon kettő (Bólyon, Kunszentmiklóson), Szlovákiában és az erdélyi Aranyosgyéresen pedig egy gyárat működtet. A cégcsoport alkalmazottainak száma jelenleg 345 fő, Horvátországban, Romániában (Erdély), Szlovákiában és Szerbiában vannak leányvállalataik.
A cég számos elismerést magáénak tudhat: 2003 tavaszán Construma Nagydíjat, 2015-ben Construma Díjat nyertek, 2005-ben BNV Nagydíjat, 2010-ben Business Superbrands díjat, 2013-ban Magyar Termék Nagydíjat kaptak és immár négyszeres MagyarBrands díjasok. Ezen kívül a 2014-es évben kategóriájának legsikereseb üzleti márkája lett a vállalat, valamint elnyerte a "Best Buy Award" díjat, azaz 2017-ben a vásárlók a Terránt nevezték meg a legjobb ár-érték arányú tetőcserépmárkának Magyarországon. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Gódi Attilát, a Terrán ügyvezetőjét választotta a 2017-es év üzletemberének