Már színesen is fényes választás
2024.01.16.

A tavalyi évet alapjaiban határozta meg a klímavédelem és a környezettudatos gondolkodás. A Terrán elkötelezett a fenntarthatóság mellett és ez nem csak a Generon napelemes tetőrendszer innovációjában mutatkozik meg. Az idei évet többek között a Generon új, egy továbbfejlesztett változatával köszönti a cégcsoport.




Soha ennyi napelem

A magyarországi napelemes erőművek teljesítőképessége 2022-ben minden rekordot megdöntött, ám a 2023-as év még ezt is túlszárnyalta: az év első 11 hónapjában összesen 1566 MW-tal bővült a kapacitás. A hazai növekedés ezzel a kilencedik legnagyobb volt tavaly az Európai Unióban, holtversenyben Görögországgal. A Terrán többek között a Generon napelemes tetőrendszer kifejlesztésével határozott lépést tett a környezettudatosság útján. A Generon minden egyes cserepe külön szolárpanelként működik, kialakításának köszönhetően pedig tökéletesen belesimul a tető síkjába. A megfelelő tetőszerkezet kialakítása során nem melegszik túl akkor sem, ha nyári forróság van, ez pedig kedvezően hat a teljesítményre. Még felhős időben is akár 50-90%-os kihasználtsággal képes működni.

Itt a piros a zöld választás

Noha nagyon népszerűek a sötét színű tetőcserepek, a legelterjedtebb cserépfedés továbbra is téglavörös és piros színű. A Terrán éppen a hagyományosabb színek kedvelői miatt kezdett bele a színes Generon fejlesztésébe, amelynek eredményeképpen az idei évet a Generon RED napelemes tetőcserép bevezetésével üdvözli a cégcsoport. A Generon RED nemcsak abban más, hogy színe piros. Egy továbbfejlesztett réteg ugyanis meghosszabbítja a Generon RED élettartamát. A Generon napelemes tetőrendszer továbbra is kizárólag a Rundo és a megújult Zenit, új nevén Zenit Max cserepekkel kompatibilis. A Generon RED a Terrán kínálatában megtalálható piros tetőcserepekkel tökéletes összhangban van, megőrzi a hagyományos megjelenést, miközben energiát termel a fejünk fölött. A több mint száz éves Terrán elköteleződése a fenntarthatóság iránt azonban nem csupán a Generon napelemes tetőrendszerben mutatkozik meg. A cégcsoport bólyi telephelyén a cserépgyártó üzem teljes villamosenergia-ellátását napelempark biztosítja. Pécsett és Kunszentmiklóson pedig jelenleg a megvalósítás utolsó szakaszába ért a megújuló energiaforrás kiépítése. A Terrán felelősségvállalását, valamint a környezetbarát gyártási folyamatait és működését 2023-ban is két Superbrands díjjal méltányolták. A Terrán elhivatottsága a zöld gondolkodás és bolygónk védelme mellett idén is folytatódik.






Mediterrán

További információk:

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.
www.terranteto.hu
www.terran-generon.hu
www.tetotepitek.hu
www.acskereso.hu



Terrán Cégcsoport

A közel 100 éves Terrán Cégcsoport komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel Európa egyik legmodernebb betoncserép gyártójává nőtte ki magát. A családi tradíciókra épülő cégnél alapvető követelmény a kutató-fejlesztő munka és a magas minőség iránti elkötelezettség. A vállalat Magyarországon kettő (Bólyon, Kunszentmiklóson), Szlovákiában és az erdélyi Aranyosgyéresen pedig egy gyárat működtet. A cégcsoport alkalmazottainak száma jelenleg 345 fő, Horvátországban, Romániában (Erdély), Szlovákiában és Szerbiában vannak leányvállalataik.
A cég számos elismerést magáénak tudhat: 2003 tavaszán Construma Nagydíjat, 2015-ben Construma Díjat nyertek, 2005-ben BNV Nagydíjat, 2010-ben Business Superbrands díjat, 2013-ban Magyar Termék Nagydíjat kaptak és immár négyszeres MagyarBrands díjasok. Ezen kívül a 2014-es évben kategóriájának legsikereseb üzleti márkája lett a vállalat, valamint elnyerte a "Best Buy Award" díjat, azaz 2017-ben a vásárlók a Terránt nevezték meg a legjobb ár-érték arányú tetőcserépmárkának Magyarországon. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Gódi Attilát, a Terrán ügyvezetőjét választotta a 2017-es év üzletemberének.



2024.01.16.
Terrán SYNUS Mocca

Terrán SYNUS Mocca

KÖNNYŰ ÉS ERŐS-Könnyedségével, a beton tartósságával és ...

Terrán Generon RED

Terrán Generon RED

A Terrán Generon napelemes tetőcserép a megszokott szerepeken túl még egy ...

Terrán SYNUS Mogyoróbarna

Terrán SYNUS Mogyoróbarna

Könnyedségével, a beton tartósságával és ellenálló képességével a ...

Terrán COPPO Ódon

Terrán COPPO Ódon

MEDITERRÁN HANGULATÚ-Egyedi mediterrán karaktert biztosít a háznak. ...

Terrán RENOVA PLUS Barna

Terrán RENOVA PLUS Barna

A TETŐÉPÍTÉS GAZDASÁGOS CSEREPE-Az alapcserép a tetőfedés alapeleme. ...

Terrán ZENIT Max Onix

Terrán ZENIT Max Onix

Az alapcserép a fedés alapeleme. A fedési szélesség az elem egész számú ...

Hirdetés
Terrán hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information