Wienerberger

Már álmaink háza is megváltozott a koronavírus hatására

A vírushelyzet olyan területekre is hatással van, amelyre kevesen gondolnánk. Egyre inkább körvonalazódik, hogy még a családi házak kialakítására, funkcióira is befolyással van a pandémia. Az építtetők olyan megoldásokat szeretnének látni otthonukban, amelyekkel korábban nem, vagy jóval kevésbé kalkuláltak - mutat rá a Wienerberger Zrt. a Mesterház programjában gyűjtött információk alapján.



A koronavírus és a kényszerű "home office" hatására már nem ugyanolyan házat szeretnének magunknak az emberek, mint másfél évvel ezelőtt - derült ki a Wienerberger Mesterház programjában a vállalat szakemberei elé kerülő tervekből. A társaság azért hívta életre a projektet, hogy segíthessenek a házépítőknek elkerülni a kivitelezés során leggyakrabban elkövetett hibákat. A program során a megrendelők számos alkalommal a megálmodott házak koncepcióit is elküldik a Wienerberger számára.

Az utóbbi időben látott tervekben olyan jegyek is fellelhetők, amelyek arról árulkodnak, hogy a készülő lakások térkiosztásában az elmúlt másfél év komoly nyomokat hagyott. A pandémia hatására úgy tűnik egyre többen hajlandóak áldozatot hozni a nagy közösségi terek oltárán, és olyan helyiségeket is szeretnének kialakítani otthonukban, amelyek elsődleges és egyértelmű célja a félrevonulás lehetősége. Ezek a terek alkalmasak lehetnek munkavégzésre, vagy például zavartalan telefonbeszélgetések lebonyolítására. Az érzékelhető cél az, hogy ne alakuljon ki olyan helyzet, amikor csak a nappali sarkában vagy egy családtag szobájában lehet egy kicsit egyedül lenni. A szándék egyik magyarázata lehet, hogy immár nem lehet azzal számolni, hogy más ütemben vagyunk otthon, így nem zavarjuk egymást. Könnyen lehet, hogy több családtagnak is egyszerre kell otthon dolgoznia és tanulnia. Épp ezért, sok esetben kifejezett szándék volt a hangszigetelés hatékony megoldása. Ezt ráadásul nem csak a kintről érkező, hanem a házon belül keletkező zajok esetében is fontosnak tartották az építtetők.



"A változások beilleszthetők a nemzetközi trendekbe, hiszen számos országban lehet azt tapasztalni, hogy a családi ház építése előtt állók a korábbiakhoz képest eltérő elvárásokat támasztanak leendő otthonuk felé. Érezhetően a lakások nagy, közösségi terei esetében és a kisebb privát helyiségeknél is a funkcionalitás erősödik, és ez a családok minden tagja számára segítség lehet, ha egyszerre kell otthon tartózkodni. Emellett erősödni fog a kert olyan kialakítása, ami egyfajta második nappalivá vagy dolgozószobává teszi azt." - fejtette ki Nagy Zsolt István, a Wienerberger Zrt marketing vezetője.

A családi házban töltött idő növekedésének hatására a fűtésrendszer hatékonyságára és a minél jobb hőszigetelésre is érezhetően nagyobb figyelmet fordítanak az építtetők. Erre a szigorodó épületenergetikai szabályozás is ösztönöz. Ezzel párhuzamosan olyan dolgok is hangsúlyt kapnak, amelyeket korábban talán nagyvonalúbban kezeltek a leendő tulajdonosok. Akadt olyan terv, amely arról árulkodott, hogy a lakás belső levegőjének minőségét szinte mindennél fontosabbnak tartják. Olyan épületgépészeti megoldásokat választottak, amelyekkel a levegő akkor is friss marad, amikor sokan vannak egy légtérben és a zord időjárás miatt nem megoldható a tartós szellőztetés.

A Wienerberger szakemberei a tervekben olyan megoldással is találkoztak - kifejezetten hűvös, jól szellőző helyiségek kialakításával -, amelyek arra utaltak, hogy a tulajdonosok nagy szerepet szántak az élelmiszerek minőségének hosszú ideig tartó megőrzésére. A tapasztalatok szerint akadt olyan megrendelő is, aki a konyhában - a kereskedelmi konyhákhoz hasonlóan - többfázisú mosogatási lehetőségben gondolkodott, nem titkoltan a jobb fertőtlenítés érdekében.

Határozottan érzékelhető tendencia az is, hogy az új otthonra vágyók a korábbiaknál jóval nagyobb figyelmet fordítanak leendő otthonuk kertjének, udvarának kialakítására. Az e mögött meghúzódó szándék is egyértelmű: a lakók immár legalább olyan fontos közösségi térként tekintenek a zöld és szabadtéri területekre, mint korábban a nappalira. A megrendelők szeretnék, ha itt is úgy tudnának kikapcsolódni, mint a ház legnagyobb helyiségében.


Wienerberger

További részletek és termékinformációk:
www.wienerberger.hu


Wienerberger-ről

A Wienerberger Magyarország a nemzetközi Wienerberger csoport tagja. Az anyavállalatot Bécsben alapították 1819-ben, mely mára a világ egyik legnagyobb téglagyártójává nőtte ki magát, első helyen áll a homlokzatburkoló téglák gyártásában, és vezető pozíciót foglal el a kerámia tetőcserép gyártása terén Európában. Összesen 28 európai országban, valamint Kínában, Indiában és az USA-ban van jelen a társaság. A cégcsoport világszerte 10 100 alkalmazottat foglalkoztat.
A Wienerberger magyarországi leányvállalatát 1990-ben azzal a szándékkal alapította, hogy technológiai rendszereit és termékeit egész Kelet-Közép-Európában helyi gyártás révén honosítsa meg. Mára a társaság a magyar építőanyag-piac kiemelkedő szereplőjévé vált. A magyarországi termelés jelenleg hét gyárban zajlik, a hazai foglalkoztatottak száma pedig már hétszáz fölötti.


2021.10.13.

Wienerberger HírekWienerberger csomópontokWienerberger KiadványokWienerberger Műszaki szaktanácsadásWienerberger PartnerkeresőWienerberger Termékek


Kapcsolodó termékek:
 

Hirdetés

Wienerberger hírek:


Wienerberger - Ötven ház, amely versenyben van a világ legszebb téglaépülete címért
Ötven ház, amely versenyben van a világ legszebb téglaépülete címért 2021.11.11.
A napokban 50 pályaműre szűkítette a szakmai zsűri a "Brick Award 2022" díjért versenyben lévő projektek listáját. A döntőbe jutott alkotásokból jövő júniusban választják ki a világ legjobbjainak tartott téglaépületeit és téglaépítészeti megoldásait. A Wienerberger által életre hívott elismerés az idei kiírásával rekordot döntött: 53 országból összesen 789 projekt érkezett - ilyen nagyszámú nevezésre korábban soha nem volt példa.

Wienerberger - Magasrangú magyar állami kitüntetést kapott Heimo Scheuch, a Wienerberger konszern első embere
Magasrangú magyar állami kitüntetést kapott Heimo Scheuch, a Wienerberger konszern első embere 2021.11.11.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át a napokban Heimo Scheuch, az osztrák Wienerberger AG elnök-vezérigazgatója Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől. A magasrangú állami kitüntetést Áder János, Magyarország köztársasági elnöke - Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére - adományozta a konszern vezetőjének, amellyel a magyar gazdaság fejlesztéséhez hozzájáruló vállalatvezetői munkáját ismerték el.

Wienerberger - Már álmaink háza is megvál­tozott a koronavírus hatására
Már álmaink háza is megvál­tozott a koronavírus hatására 2021.10.13.
A vírushelyzet olyan területekre is hatással van, amelyre kevesen gondolnánk. Egyre inkább körvonalazódik, hogy még a családi házak kialakítására, funkcióira is befolyással van a pandémia. Az építtetők olyan megoldásokat szeretnének látni otthonukban, amelyekkel korábban nem, vagy jóval kevésbé kalkuláltak - mutat rá a Wienerberger Zrt. a Mesterház programjában gyűjtött információk alapján.

Wienerberger - A Wienerberger-csoport új szintre emeli a fenntarthatóságot
A Wienerberger-csoport új szintre emeli a fenntarthatóságot 2021.08.11.
Környezet, társadalmi témák és értékek: A Wienerberger-csoport elkötelezett szándéka, hogy fenntartható vállalatként működjön...

Wienerberger - Gyorsítsa fel a munkálatokat Porotherm Rapid technológiával
Gyorsítsa fel a munkálatokat Porotherm Rapid technológiával 2021.07.13.
Regisztráljon és most díjmentes helyszíni szaktanácsadás keretében ismerheti meg a Porotherm Rapid technológiát, amellyel hatékonyabb a munkavégzés, rendezettebb az építési terület, és kevesebb vízfelhasználással végezhető a falazási munka.

Wienerberger - Díjesőt hozott a tavasz vége a Wienerberger számára
Díjesőt hozott a tavasz vége a Wienerberger számára 2021.06.10.
Számos elismerést kapott az elmúlt néhány napban a Wienerberger több terméke és termékcsaládja. Az idei év két újdonsága, a Porotherm X-therm 44 Rapid tégla és a Porsche Design V11 kerámia tetőcserép Construma díjas lett, míg a Tondach márka Business Superbrands minősítést kapott.

Wienerberger - Most lehet igazán kifizetődő a hűség
Most lehet igazán kifizetődő a hűség 2021.06.10.
Egy új hűségprogramot indított el a napokban a Wienerberger Zrt., amelyben kifejezetten kivitelezők, kivitelezésben érdekelt társaságok vehetnek részt. Azok a vállalkozások, amelyek eddig is a Porotherm téglákkal dolgoztak már jól ismerik azokat a piaci előnyöket, amelyet a márka nyújthat számukra. Ezen felül most az együttműködésben résztvevők számára negyedévente ajándékokat is kínál a Wienerberger, sőt, év végén egy kisteherautós sorsolnak ki közöttük

Wienerberger - A digitális térben született a Wienerberger különleges téglája
A digitális térben született a Wienerberger különleges téglája 2021.05.07.
A Wienerberger a fejlesztési folyamatot és a végeredményt illetően is egyedülálló terméket vezet be a hazai piacra. A Porotherm X-therm téglát kizárólag itthoni szakértők és kutatók segítségével, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatóival szorosan együttműködve alkották meg. A munka során olyan digitális modellezés és tesztelés zajlott, amely például a Forma 1-es autók fejlesztésére jellemző. Ennek eredményeként a tégla hőszigetelő képessége javult, és a hangszigetelési tulajdonságai is jelentősen növekedtek.

Wienerberger - Csúcsra futott a Brick Awardra pályázók száma
Csúcsra futott a Brick Awardra pályázók száma 2021.05.06.
Rekordszámú pályázat érkezett a világ egyik legnagyobb presztízsű téglaépítészeti elismerésére, a Brick Awardra. Az idén tizedik alkalommal kiírt díjra 53 országból csaknem 800 pályamunkát adtak be az alkotók. Az év folyamán a leadott munkákból a zsűri egy 50-es szűkített listát készít, majd 2022 júniusában hirdetik ki az öt kategória győztesét, illetve a fődíjas projektet.

Wienerberger - Ismeretlen ismerős!
Ismeretlen ismerős! 2021.04.14.
2021. március 25-től Porotherm Profi termékeink nevet váltottak: a termékek új neve Porotherm Rapid lett. Csak a név változott, a termék nem! Porotherm Rapid termékeinkkel könnyen és gyorsan falazhat!

Wienerberger - Tisztelt Építész Partnerünk!
Tisztelt Építész Partnerünk! 2021.04.14.
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelent a Wienerberger konszern által kiadott nemzetközi építészeti lapnak, az Architectumnak 2021-es tavaszi száma, mely nemcsak nyomtatott formában olvasható, hanem három nyelven (angol, német, francia) online is elérhető az alábbi linken:

https://www.architectum.com/roof-and-facade.html

Wienerberger - A "hőhíd" és a nyílásáthidalások
A "hőhíd" és a nyílásáthidalások 2021.03.10.
Az egyes épületszerkezetek létesítésekor és összeépítésekor az egyik legfontosabb feladat a hőhidak elkerülése, legalábbis hatásuk minimalizálása. Mivel a csatlakozásoknál elkerülhetetlen a különböző anyagok találkozása, azok eltérő épületfizikai tulajdonságai miatt (anyagváltásból adódó hőhíd) a hő nem egyenletesen áramlik a külső tér irányába, így az adott szerkezetre jellemző hőátbocsátás is megváltozik a csatlakozás környezetében. Ugyanez a jelenség lép fel az épületsarkok, átfordulások vagy a nyílászárók beépítésének helyén is (geometriai hőhíd), ezeket összefoglalóan nevezzük "hőhídnak".

Wienerberger - Brick Award: ismét lehet pályázni a világ egyik legkomolyabb téglaépítészeti elismerésére
Brick Award: ismét lehet pályázni a világ egyik legkomolyabb téglaépítészeti elismerésére 2021.02.12.
Január közepén megnyílt a pályázati lehetőség a Brick Award új, 2022-es felhívására. A díjat ma már a világ egyik legnagyobb értékű téglaépítészeti elismeréseként tartják számon. A pályamunkákat április 8-ig lehet benyújtani a szakmai zsűri számára.

Wienerberger - A Porotherm téglákkal most csak jól járhat!
A Porotherm téglákkal most csak jól járhat! 2021.02.11.
Válassza most a Porotherm N+F, Klíma vagy Profi tégláinkat 30, 38, 44 méretben és vásárlása után akár 100.000 ezer forint visszatérítést is kaphat.

Wienerberger - Fagyhat, havazhat - falazhat!<br /> 	Falazás télen Porotherm Profi Dryfix falazási technológia alkalmazásával
Fagyhat, havazhat - falazhat!
Falazás télen Porotherm Profi Dryfix falazási technológia alkalmazásával
2021.01.13.
A hideg idő beálltával a Dryfix építési technológiának köszönhetően a hagyományos falazáshoz képest akár kétszer gyorsabban, téli időjárási viszonyok között is jó minőségű, hőszigetelő falazat építhető.

Wienerberger - Porotherm és Tondach szakmai képzések - 2021
Porotherm és Tondach szakmai képzések - 2021 2020.11.11.
A Wienerberger Zrt. a Porotherm téglák, áthidaló és födémrendszer és a Tondach tetőcserepek és tetőkiegészítő elemek gyártójaként kiemelten fontosnak tartja, hogy kivitelező Partnereit folyamatosan képezze, informálja az újdonságokról és minden segítséget megadjon Számukra, hogy munkájukat a lehető legprofesszionálisabb szinten végezhessék, szakmájukban tovább fejlődhessenek és minél sikeressebbé válhassanak!

Wienerberger - Habarcs nélküli falazás - lehetséges?
Habarcs nélküli falazás - lehetséges? 2020.11.10.
A habarcs nem más, mint "hiba a falazatban", ezért a legjobb, amit tehetünk, hogy csökkentjük a mennyiségét. A nútféderes falazóelemek elterjedésével a függőleges habarcsot sikerült kiküszöbölni - ezúttal a vízszintes habarcs vastagságának csökkentésén a sor.

Wienerberger - Pénzvisszatérítéssel járó vásárlói promóció új, kedvezőbb feltételekkel
Pénzvisszatérítéssel járó vásárlói promóció új, kedvezőbb feltételekkel 2020.10.13.
A Wienerberger Zrt. a korábban meghirdetett Porotherm promócióját 2020. október 4-én lezárta és helyette – 2020. október 5-étől - egy új pénzvisszatérítési promóciót hirdetett meg az alábbi, most még kedvezőbb feltételekkel:

Wienerberger - Együttműködés Profi alapokra helyezve!
Együttműködés Profi alapokra helyezve! 2020.10.13.
Legyen partnerünk a csiszolt termékek használatában, regisztráljon most a Wienerberger Partnerkapcsolati programjába! Ismerje meg az együttműködési lehetőség részleteit!

Wienerberger - A Sziléziai Egyetem televíziós karának az otthona lett a világ legjobb téglaépülete
A Sziléziai Egyetem televíziós karának az otthona lett a világ legjobb téglaépülete 2020.09.28.
A Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieslowskiról elnevezett rádiós és televíziós karának katowicei épületét választották a világ legjobb téglaépítészeti alkotásának szerdán a Brick Award 2020 bécsi eredményhirdetésén és díjátadóján. A Wienerberger által először 2004-ben életre hívott pályázatra - amelynek eredménye hangsúlyozottan független zsűri szavazata alapján alakul ki - idén 55 országból csaknem 650 projektet neveztek. A nagydíjas mellett további négy kategóriagyőztest és egy különdíjast is választottak.

Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information