Kedves Mapei Krónika Olvasó, kedves Partnerünk!

Először mindig a fiamat kérem meg, hogy olvassa el a Mapei Krónika új számát. Ő az első kirtikusa a lapnak. Fiatal, friss, bátor gondolkodása sokat jelent, és mindig építő a szerkesztésben, a lap további tervezésében.
A Mapei Krónika december elején megjelenő téli számát még nem adhattam a kezébe, de nagyon várom, hogy figyelmesen átlapozza, és én meghallgathassam, mit lehetne még jobban tenni az újságért, és értetek, kedves Olvasók.




Ugye, nincs annál nagyobb erő és lehetőség, mint amikor az ember teljes mértékben hisz a munkájában, a hivatásában, abban, hogy amit csinál, az valóban az ő dolga, s jót tesz vele másoknak?

Még e mostani szám köszöntőjét írtam, amikor, olvastam a hírt, hogy elhunyt Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, akinek nevéhez a flow élmény felfedezése és leírása kötődik. A flow maga a boldogság, amit a koncentrált alkotás, munkavégzés során is megélhetünk és eközben örömmel töltődünk fel. Én és remélem, a Mapei munkatársak és a segítő partnerek is így vannak ezzel, én az újság készítése során rengetegszer élem át a flow-t.

Nektek is azt kívánom, kedves Olvasók, hogy sok inspiráló benyomást kapjatok és induljon el bennetek is néhány felemelő gondolat a Mapei Krónika ünnepi számának olvasása közben.

Erre lehetőséget ad egy igazi csemege az első oldalakon, ahol Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetőjének ünnepi köszöntőjét találjátok. A Mapei Kft.-t több évtizede vezető szakember megosztja Veletek a siker elérésének receptjét, amit hasznosíthattok 2022-ben is.

A továbbiakban rengeteg információt újdonságot mutatunk be az idei bolognai Cersaie Mapei újdonságairól. Olvashattok azokról a csodás magyar épületekről, amelyek élen jártak a Grand Prix-n. A Mapei Kft. szakembereitől pedig számos praktikus és akár azonnal használható szakmai ismeretet kaptok, pontos és részletes cikkekben.

Megtaláljátok az ünnepi számot online is. Ha pedig megragad bennetek egy-egy téma, használjátok a linkeket a cikkek végén, amelyek újabb érdekességekhez, videókhoz vezetik az érdeklődőket. Mindenki, aki figyelmesen átlapozza a Mapei Krónika 72. számát, olyan információkra és erőforrásokra tehet szert, ami megkönnyíti a szakmai munkát 2022-ben is, legyen szó hidegburkolásról, vegyi rögzítésről, alépítmény szigetelésről és más szakipari tevékenységről. Építőipari vállalkozók számára pedig igazi erőforrást jelenthet és mélyebb, nagyobb rálátást a mindennapi feladatokra. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a fiam is egyet fog érteni.

https://cdnmedia.mapei.com/docs/librariesprovider20/realta-mapei-magazine/72-mapei-kronika-webre.pdf?Status=Master&sfvrsn=ffbdd772_6


Hasznos olvasgatást, boldog ünnepeket és sikeres új évet Mindenkinek!



További információért látogasson el a www.mapei.hu weboldalra!



További műszaki és értékesítési információért keresse Mapei partnerét vagy a Mapei szaktanácsadót!


www.mapei.hu
szaktanacs@mapei.hu


Mapei


A Mapei Kft. a világ legnagyobb építőipari ragasztóanyag gyártójának leányvállalata. A Mapei neve az egész világon egyet jelent a kiemelkedő minőséggel, amit nem csupán a forgalmazott termékekben őrzi meg, hanem szolgáltatásai színvonalában is.



2021.12.07.

Mapei HírekMapei TermékkatalógusMapei Szakmai kiadványokMapei KereskedőkeresőMapei Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Mapei hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information