Terrán

Ismét díjat nyert a Terrán 


Idén tizenkettedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat. A díjat a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. is átvehette, így a vállalat ebben az évben már ötödik alkalommal részesült független zsűri által odaítélt, a márkát, a céget és termékeit pozitívan elismerő kitüntetésben.




Még csak az év első félévében járunk, de a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. már most ötödik elismerését zsebeli be, és büszke tulajdonosa 2019-ben is a Business Superbrands díjnak.

"Megtiszteltetés számunkra, hogy ezt a magas színvonalat szimbolizáló védjegyet magunkénak tudhatjuk, és biztosan állíthatom, hogy a jövőben is mindent megteszünk, hogy folyamatos innovációkkal, valamint a kiváló minőségre való állandó törekvéssel kiemelkedő szereplői maradjunk Közép-Európa tetőcserép piacának" - mondta Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

Az elismerés irányt szab a fejlődésre törekvő piaci szereplők számára, emellett nemcsak biztonságot, de további garanciát is nyújt a vásárlóknak, ügyfeleknek a mindennapi választáshoz.

A fenntartható fejlődés és környezettudatos gondolkodás a Terrán cégcsoport számára kiemelten fontos. Amíg a MagyarBrands, a KKV TOP100 és Business Superbrands elismerések a vállalatot és a márkát részesítették elismerésben, addig az idei Construma Nagydíj és a szlovákiai CONECO-racioenergia kiállítás nagydíja a társaság legújabb fejlesztését, a Terrán Generon napelemes tetőcserepet emelték ki a piaci szereplők közül.


Mediterrán
További információk:

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.
www.terranteto.hu
www.terranteto.hu/akciok
www.acskereso.hu




Terrán Cégcsoport

A közel 100 éves Terrán Cégcsoport komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel Európa egyik legmodernebb betoncserép gyártójává nőtte ki magát. A családi tradíciókra épülő cégnél alapvető követelmény a kutató-fejlesztő munka és a magas minőség iránti elkötelezettség. A vállalat Magyarországon kettő (Bólyon, Kunszentmiklóson), Szlovákiában és az erdélyi Aranyosgyéresen pedig egy gyárat működtet. A cégcsoport alkalmazottainak száma jelenleg 345 fő, Horvátországban, Romániában (Erdély), Szlovákiában és Szerbiában vannak leányvállalataik.
A cég számos elismerést magáénak tudhat: 2003 tavaszán Construma Nagydíjat, 2015-ben Construma Díjat nyertek, 2005-ben BNV Nagydíjat, 2010-ben Business Superbrands díjat, 2013-ban Magyar Termék Nagydíjat kaptak és immár négyszeres MagyarBrands díjasok. Ezen kívül a 2014-es évben kategóriájának legsikereseb üzleti márkája lett a vállalat, valamint elnyerte a "Best Buy Award" díjat, azaz 2017-ben a vásárlók a Terránt nevezték meg a legjobb ár-érték arányú tetőcserépmárkának Magyarországon. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Gódi Attilát, a Terrán ügyvezetőjét választotta a 2017-es év üzletemberének

2019.05.15.
Terrán HírekTerrán cserepezőTerrán csomópontokTerrán KiadványokMárkakereskedőkTerrán Termékek


Terrán ZENIT Moon

Terrán ZENIT Moon

MODERN VONALÚ-Letisztultság, erő és design. Határozottan a legmodernebb ...

Terrán ZENIT Grafit

Terrán ZENIT Grafit

MODERN VONALÚ-Letisztultság, erő és design. Határozottan a legmodernebb ...

Terrán ZENIT Onix

Terrán ZENIT Onix

MODERN VONALÚ-Letisztultság, erő és design. Határozottan a legmodernebb ...

Terrán SYNUS Korall

Terrán SYNUS Korall

KÖNNYŰ ÉS ERŐS-Könnyedségével, a beton tartósságával és ...

Terrán GENERON

Terrán GENERON

A Terrán Generon napelemes tetőcserép a megszokott szerepeken túl még egy ...

Terrán RUNDO Tégla

Terrán RUNDO Tégla

NOSZTALGIKUS HÓDFARKÚ-Letisztult látvány és üde természetesség. A ...

Hirdetés
Terrán hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information