Wienerberger Herenden kezd új életet az iszapkárosult család


Egy évvel a 2010. október 4-én bekövetkezett iszapkatasztrófa után még mindig vannak olyan családok, akiknek nem oldódott meg lakhatási problémája. Az Illés család háza is az iszapkatasztrófában semmisült meg. A két kisgyermeket nevelő szülők egészségügyi okokra hivatkozva nem szerettek volna az új lakóparkban és ebben a térségben maradni, így viszont nem épült számukra új családi ház, elestek az állami támogatások nagy részétől is. Ezért a Wienerberger vállalta, hogy a térségben épült új lakópark építésénél is használt POROTHERM Profi falazatot, a POROTHERM áthidalókat és födémet ingyenesen biztosítja Illésék részére. A család kiválasztása a Nagycsaládosok Országos Egyesületének segítségével történt.

Az Illés család egy hét hónapos és egy négy és fél éves kisgyermekkel maradt otthon nélkül a katasztrófa után, 6 éve szépítgetett családi házukat teljesen ellepte az iszap. Az Édesapa mentette ki bajba jutott két gyermekét és feleségét, miközben a lábai is megsérültek. Mivel a szülők tartottak az iszap egészségre gyakorolt káros hatásaitól, úgy döntöttek elhagyják Devecsert, és Herenden kezdenek új életet. Ezzel viszont az állami támogatások jelentős részétől elestek. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete ajánlását követően a Wienerberger Téglaipari zRt. munkatársai úgy döntöttek, segítenek a családon és ingyenesen biztosítják részükre az új házukhoz szükséges POROTHERM Profi falazatot a POROTHERM áthidalókat és födémet.

A termékek átadására augusztusban került sor, ezután pedig nagy lendületet vett az építkezés és szeptember végére már álltak az új ház falai.

"Nagy öröm számunkra, hogy hozzájárulhattunk az Illés család életminőségének javításához és segíthetjük őket új otthonuk megteremtésében. POROTHERM Profi építőanyagainkkal kitűnő minőségű, energiatakarékos otthon építhető, mely a jövőben is olcsón üzemeltethető, fenntartható." - nyilatkozta Koltai András, a Wienerberger Téglaipari zRt. HR vezetője.

A Wienerberger Téglaipari zRt. kivette a részét a hazánkban bekövetkezett katasztrófák - mint a vörösiszap-katasztrófa vagy az árvízi pusztítás - után végzett újjáépítésből, árvízkárosult, iszapkárosult családokat támogatott építőanyaggal és egyéb adományokkal.

A vállalat azonban nem csak a bajban szeretne a családok segítségére lenni. A mindennapokban is kiáll azok mellett a szülők mellett, akik három vagy több gyermek felnevelésével járulnak hozzá Magyarország jövőjéhez. A 2011-ben életre hívott "NagyCsaládiHáz" elnevezésű programban - négy másik építőipari gyártó céggel összefogva - nagycsaládoknak segít abban, hogy gyermekeik számára korszerű, egészséges, minőségi és nem utolsó sorban gazdaságosan fenntartható otthont teremthessenek.

További információ:
www.wienerberger.hu


Wienerberger-ről

A Wienerberger a világ legnagyobb téglagyártója (Porotherm, Terca), és piacvezető tetőcserepek (Koramic, Tondach), gyártásában Európában, valamint beton térburkolók (Semmelrock) előállítása terén Közép- és Kelet-Európában. Csőrendszerek (Steinzeug-Keramo kerámia csőrendszerek és Pipelife műanyag csőrendszerek) tekintetében a társaság az egyik legnagyobb gyártó Európában. A Wienerberger összesen 201 gyártóhellyel rendelkezik, 2015-ben 2.972 millió eurós bevételt termelt, működésből származó EBITDA eredménye pedig elérte a 370 millió eurót.


2011.10.06.

Wienerberger HírekWienerberger csomópontokWienerberger KiadványokWienerberger VideókWienerberger Műszaki szaktanácsadásWienerberger PartnerkeresőWienerberger Termékek


Kapcsolodó termékek:
 

Hirdetés

Wienerberger hírek:


Wienerberger - Ingyenes Wienerberger építész konferencia 2019 őszén újra
Ingyenes Wienerberger építész konferencia 2019 őszén újra 2019.10.10.
A Wienerberger hagyományos építész konferencia sorozata 2019-ben országszerte 11 helyszínen, köztük Budapesten kerül megrendezésre.

Wienerberger - Ingyenes Wienerberger Alkalmazási és Tervezési Útmutatók
Ingyenes Wienerberger Alkalmazási és Tervezési Útmutatók 2019.10.06.
Mind a Porotherm Építési Rendszer mind a Tondach Kerámia Tetőrendszer termékcsaládunkra vonatkozó Alkalmazási...

Wienerberger - Ingyenes Wienerberger építész konferencia 2019 őszén újra
Ingyenes Wienerberger építész konferencia 2019 őszén újra 2019.08.29.
A Wienerberger hagyományos építész konferencia sorozata 2019-ben országszerte 11 helyszínen, köztük Budapesten kerül megrendezésre.

Wienerberger - ARCHITECTUM - 2019-ben is elérhető a Wienerberger konszern ingyenes folyóirata
ARCHITECTUM - 2019-ben is elérhető a Wienerberger konszern ingyenes folyóirata 2019.06.14.
Az "architectum" a Wienerberger AG nemzetközi, építészeknek szóló magazinja, mely angol és német nyelven érhető el. Az "architectum" a téglaépítészet egyedülállóságára szeretne rávilágítani, inspiráló, példaértékű épületek bemutatásával. Ezen kívül termékinnovációinkról, újdonságainkról is hírt adunk benne.

Wienerberger - Csúcsteljesítmények kerámia építőanyagokból: A Wienerberger Építészeti Nívódíj 2019-es nyertesei
Csúcsteljesítmények kerámia építőanyagokból: A Wienerberger Építészeti Nívódíj 2019-es nyertesei 2019.04.24.
A Wienerberger, mint a világ legnagyobb téglagyártója és Európa legfontosabb kerámiatetőcserép-gyártója kiemelt fontosságúnak tartja a magas színvonalú építészeti munkák elismerését. Ezért is hirdette meg idén azt a pályázatot, amelynek keretében három kategóriában díjazták a 2016. és 2018. között megvalósult legjobb épületeket.
Kategóriánként egy-egy díjat osztott ki a szakmai zsűri.

Wienerberger - A Wienerberger 2019-es termékújdonsága: Új Porotherm 50 Thermo Okostégla - a valaha volt legjobb hőszigetelő képességű Porotherm tégla
A Wienerberger 2019-es termékújdonsága: Új Porotherm 50 Thermo Okostégla - a valaha volt legjobb hőszigetelő képességű Porotherm tégla 2019.03.11.
Az 50 cm vastagságú falazat építésére alkalmas falazóblokk kiegészítő homlokzati hőszigetelés nélkül építhető. A jelen energetikai követelményeit messze túlszárnyaló hőszigetelési teljesítménye a jövőt szolgálja. Az ásványgyapot hőszigetelés védett helyen a tégla belsejében található, optimális épületfizikai tulajdonságokkal rendelkezik, kiváló lakóklímát biztosít. Innovatív, korszerű és fenntartható építőanyag.

Wienerberger - Brick Award Nemzetközi Pályázat
Brick Award Nemzetközi Pályázat 2019.01.23.
A Brick Award a Wienerberger 2 évente megrendezésre kerülő építészeti pályázata építészek és építész szakírók számára. A 2020-as kiírás pályázati időszaka 2019. január 7. - április 9., az 50 nominált projektet pedig 2019 novemberétől fogják kihirdetni a honlapon, valamint a Facebookon, a Pinteresten és a Twitteren. A nyertesek díjazására a Brick Award Díjátadó Ünnepségen 2020 májusban kerül sor.

Wienerberger - Wienerberger Építészeti Nívódíj
Wienerberger Építészeti Nívódíj 2019.01.22.
Keressük a legjobb 2016-2017-2018-ban megvalósult épületeket 3 kategóriában!

Wienerberger - Kivitelező képzés 2019
Kivitelező képzés 2019 2019.01.14.
Ezúton szeretnénk meghívni Önt és az Önnel dolgozó kőműves, kivitelező szakembereket a Wienerberger 2019-es ingyenes kivitelező képzésére.

Wienerberger - Új kiadványok a falazott szerkezetek méretezéséhez, igazolásához
Új kiadványok a falazott szerkezetek méretezéséhez, igazolásához 2018.09.11.
Az épületekeink tartószerkezeteinek megválasztása, méretezése egyidős magával az építés történetével. Ma már ez olyan szintre jutott, hogy valóban mérnöki precizitással tudjuk azokat a meghatározott igénybevételeknek megfelelően méretezni.

Wienerberger - Tisztelt Építész Kollégák!
Tisztelt Építész Kollégák! 2018.08.30.
A Wienerberger és a Tondach 2018-ban is megrendezi hagyományos építész továbbképzését országszerte 12 helyszínen, köztük Budapesten.
A továbbképzés címe: "Fókuszban a kerámia épületburok: hővédelem és hőtechnika."
A képzés célja, hogy a területi építész kamarákkal szorosan együttműködve "házhoz vigye" a szakmagyakorlók számára érdekes és fontos tudnivalókat egy ingyenes előadássorozat keretében.

Wienerberger - A legkülönlegesebb téglaépületeket díjazták
A legkülönlegesebb téglaépületeket díjazták 2018.06.13.
Templom, biomassza-erőmű, lakóház, múzeum és egy különleges művészlak is szerepel a Wienerberger Brick Award 2018 versenyén díjazott, természetes kerámiatéglát és -cserepet használó épületek között. A nemzetközi elismerésért 44 ország, közel 600 nevezett építészeti projektjét vizsgálta meg a szakértői zsűri.

Wienerberger - Megérkezett a Wienerberger Kéményrendszer Universal termékcsalád!
Megérkezett a Wienerberger Kéményrendszer Universal termékcsalád! 2018.04.11.
A Wienerberger már évtizedek óta azon dolgozik, hogy ügyfelei számára olyan, teljes körű megoldást nyújtson, melyben megtalálhatóak az építési rendszer...

Wienerberger - Elérhető a 2018-as Porotherm Alkalmazástechnika
Elérhető a 2018-as Porotherm Alkalmazástechnika 2018.03.14.
A Wienerberger weboldalon elérhető az aktuális Porotherm Alkalmazástechnikai és Tervezési Útmutató, melyet az alábbi linkre kattintva találnak:

Wienerberger - Wienerberger-Tondach Építész Szakkonferencia 2017
Wienerberger-Tondach Építész Szakkonferencia 2017 2018.01.12.
A 2017-es Wienerberger-Tondach Építész Szakkonferencia sorozaton 10 városban közel 800-an vettek részt. A regionális Építész Kamarákkal együttműködve, az ország különböző pontjain tartott képzéseken a szakmabeliek számukra releváns, aktuális és fontos információkat tudhattak meg a cég munkatársaitól. Az előadásokat követően közös ebéd és ajándéksorsolás zárta az eseményeket.

Régebbi hírek:
Wienerberger - Építész Konferencia 2017 - Falazási Bemutató

Építész Konferencia 2017 - Falazási Bemutató

2018.01.12.
Wienerberger - Wienerberger-Tondach építész szakkonferencia sorozat - 2017 ősz

Wienerberger-Tondach építész szakkonferencia sorozat - 2017 ősz

2017.11.14.
Wienerberger - Porotherm 12 N+F válaszfaltégla újra a Wienerberger termékkínálatában

Porotherm 12 N+F válaszfaltégla újra a Wienerberger ...

2017.10.13.
Wienerberger - Wienerberger Tondach építész szakkonferencia sorozat - 2017 ősz

Wienerberger Tondach építész szakkonferencia sorozat - 2017 ősz

2017.08.11.
Wienerberger - Wienerberger Brick Award 2018: A zsűri tagjai

Wienerberger Brick Award 2018: A zsűri tagjai

2017.06.29.
Wienerberger - Porotherm alkalmazástechnikai és tervezési útmutató 2017-es kiadás

Porotherm alkalmazástechnikai és tervezési útmutató 2017-es ...

2017.05.10.
Wienerberger - Wienerberger Brick Award 2018: Pályázati felhívás

Wienerberger Brick Award 2018: Pályázati felhívás

2017.04.05.
Wienerberger - WIENERBERGER TONDACH TERMÉKÚJDONSÁGOK ­A CONSTRUMÁN

WIENERBERGER TONDACH TERMÉKÚJDONSÁGOK ­A CONSTRUMÁN

2017.04.05.
Wienerberger - Wienerberger Brick Award 2016:  A világ innovatív tégla­építészetének elismerése

Wienerberger Brick Award 2016: A világ innovatív ...

2016.06.15.
Wienerberger - Wienerberger Brick Award 2016: Jelentkezési felhívás

Wienerberger Brick Award 2016: Jelentkezési felhívás

2015.02.27.
Wienerberger - Kreditpontos építész továbbképzés 2014 őszén

Kreditpontos építész továbbképzés 2014 őszén

2014.10.15.
Wienerberger - Formabontó téglaépületeket díjaztak

Formabontó téglaépületeket díjaztak

2014.05.20.
Wienerberger - Wienerberger falazóelemek 2013

Wienerberger falazóelemek 2013

2013.11.11.
Wienerberger - Wienerberger Brick Award 2014: Wang Shu a bécsi zsűriben

Wienerberger Brick Award 2014: Wang Shu a bécsi zsűriben

2013.07.04.
Wienerberger - Hetedszer is elismerve! Újabb Superbrands kitüntetések a Wienerbergernek

Hetedszer is elismerve! Újabb Superbrands kitüntetések a ...

2013.05.13.
Wienerberger - A Wienerberger, piacvezető téglagyártóként további termékinnovációkkal és beruházásokkal folytatja tevékenységét

A Wienerberger, piacvezető téglagyártóként további ...

2013.05.03.
Wienerberger - Kezdje velünk energiatudatosan ezt az évet is - a Wienerberger várja Önt a TFH+E szezonnyitó rendezvényen

Kezdje velünk energiatudatosan ezt az évet is - a Wienerberger ...

2013.02.01.
Wienerberger - Herenden kezd új életet az iszapkárosult család

Herenden kezd új életet az iszapkárosult család

2011.10.06.
Wienerberger - 2011 őszi Wienerberger konferencia-sorozatok

2011 őszi Wienerberger konferencia-sorozatok

2011.09.19.
Wienerberger - EUROCODE 6-8 Konferencia 2011. június 23-án Budapesten

EUROCODE 6-8 Konferencia 2011. június 23-án Budapesten

2011.06.07.