Leier Egyedi Leier-termékkel újul meg a győri vásárcsarnok

A teljesen megújult vásárcsarnok épületét mintegy 2000 négyzetméterrel bővítik, kiépítik mellette a parkolólemezt, továbbá a piactér mellett új zöldövezetet is kialakítanak.


Tavaly nyáron kezdődött meg a győri Herman Ottó utcai Vásárcsarnok felújítása több mint kétmilliárd forintos költségvetéssel. A projekt a csarnok felújításán kívül tartalmazza a parkolólemez építését, valamint a hozzá kapcsolódó zöldterület-fejlesztést is. A városi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében nyert támogatást a beruházásra. A vásárcsarnok felújítását a Fodor Kft. és FK-System Kft. konzorciuma végzi, a projekt infrastrukturális generálkivitelezője pedig a STRABAG Általános Építő Kft. A térburkolati termékeket a fejlesztés során a Leier Hungária Kft. biztosítja.

A júliusi munkaterület-átadást követően a projekt közvetlen kivitelezése 2018 szeptemberében kezdődött meg a csarnok standjait bérlő kistermelők külső, nagy sátorba költöztetésével.




Ezeket a lépéseket tartalmazza a fejlesztés

A projekt keretében egy korszerű gépészeti technológiával rendelkező csarnoképület jön létre, amely közvetlen kapcsolatban áll majd a szomszédságában felépülő parkolólemezzel. Ennek köszönhetően az ide érkező vásárlók a parkolóból közvetlenül is meg tudják majd közelíteni a vásárcsarnok területét. A parkoló 299 jármű befogadására lesz alkalmas, és elektromos autók töltésére is lehetőség nyílik. A fejlesztésnek köszönhetően a csarnoképület mintegy 2000 négyzetméternyi területtel bővül.

A Vásárcsarnok korábbi szerkezete megmarad, de az új létesítmény nagyobb, tágasabb helyet kínál majd a látogatóknak, továbbá liftet és mozgólépcsőt is kiépítenek, és a csarnok akadálymentesítése is megtörténik.

A fejlesztés a közeli, nagyobb zöldterületek, vagyis a Malom liget, Ady-domb (az úgynevezett MATÁV játszótér) és a Vásárcsarnok előtti tér megújítását is tartalmazza, beleértve a területek rehabilitációját, a növényzeten túl a köztéri berendezések, a kerti bútorok, az út- és térburkolatok, illetve a locsolóhálózat felújítását. A meglévő zöldterületek mellett a Hermann Ottó utcai Vásárcsarnoknál új zöldövezetet is kialakítanak.

A teljesen megújult vásárcsarnok műszaki átadására jövő hónapban kerülhet sor.


A Leier biztosítja a burkolatok megújulását

A Leier Hungária Kft. elsősorban az infrastrukturális beruházásokhoz használt termékeivel vesz részt a projekt megvalósításában. Ennek megfelelően vízelvezetési és környezetvédelmi elemeket, szegélyköveket, valamint térköveket biztosítanak a helyszínen.

Lapunk megkeresésére Brieber László, a Leier üzlegtágvezetője elmondta, hogy a helyszínen 6,5 ezer négyzetméternyi területen helyezték el ezt az egyedi térburkolatot, és az egységes megjelenés miatt kizárólag egy fajta terméket használták.

Hozzátette azt is, hogy a térkőbe elmozdulásbiztos távtartók vannak beépítve, emiatt jóval stabilabb a burkolat.

A térkő szállításának megkezdéséhez a megrendelés befogadását követő 90 nap állt a Leier rendelkezésére. Ennyi idő alatt kellett az építésztervek alapján elkészíteniük a gyártóforma terveit, legyártani a formát, majd ennek segítségével a terméket.


Egyedi Leier-terméket kap a vásárcsarnok térburkolata

A legfontosabb termék a helyszínen a Teatro-Építész Műterem Kft. berkeiben dolgozó Sándor János építész és csapata, Fodor Balázs és Sallai Krisztián által egyedileg erre a projektre tervezett, FORUM Raab terméknévvel illetett térkő, mely a FORUM térkő egy módosított változata.

Lapunk megkérdezte Sándor Jánost, az egyedi burkolat tervezését irányító csapat vezetőjét is az alkotói folyamatról és a Leierrel közös kooperációban elkészült termékről. Az építész beszámolt arról, hogy a győri vásárcsarnoknál használt egyedi terméket kimondottan erre a helyszínre tervezték meg ebben a formában.

Mivel egy háromszög motívum vonul végig az épületen, mind a parkolóházban, mind a vásárcsarnok homlokzati kialakításánál. Emiatt ? mint mondja ? a térburkolat tervezésénél is evidens volt, hogy ezt a háromszög motívumot fogják alkalmazni.

A győri önkormányzat megbízásából, a Leierrel egy közös alkotómunka keretében nyert formát ez az egyedi térburkolati elem, a Leier pedig a tervek véglegesítése után elkészítette az ehhez szükséges, különleges kialakítású sablont.

A tervező azt is hozzáteszi, hogy a helyszínen összesen 14 ezer darab egyedi térburkolati elem lesz megtalálható.

A termék vázlattervei még 2016-ban elkészültek, 2017-ben pedig elkészült az engedélyes, majd a kiviteli terv is. Az egyedi hatású térburkolat a világos és sötét szürke váltakozásával ad sajátos megjelenést a helyszínnek. A jövőben a termék megjelenhet a Leier szériatermékei között is.





További információk:

Leier Hungária Kft.
www.leier.hu/




Cégtörténet


CÉGTÖRTÉNET - LEIER

A Leier családias környezetben, ám a multinacionális vállalatokra jellemző profizmussal működik. A cégcsoport napjainkra Európa egyik meghatározó vállalkozásává, a nemzetközi piac több üzletágában is sikeresen tevékenykedő, dinamikus vállalatbirodalommá vált. Az elmúlt 30 év alatt Magyarország piacvezető építőanyaggyártójává fejlődött.

Első vállalkozását 1965-ben, a burgenlandi Horitschonban hozta létre az alapító tulajdonos, Michael Leier. A döntően betoniparban és építőiparban tevékenykedő társaság hamarosan Burgenland egyik legjelentősebb vállalkozása lett. A cégcsoport mára hét országban (Ausztriában, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és Ukrajnában) 39 operatív telephellyel rendelkezik.

A cégcsoport hét magyarországi betonüzemével és két téglagyárával a magyar szerkezeti építőanyag-gyártás meghatározó szereplője, s a legszélesebb termékportfólióval rendelkező építőanyaggyártó és -forgalmazó vállalat a hazai piacon.
A cégcsoport üzemeit folyamatosan korszerűsíti, az elmúlt tíz év során több mint 30 milliárd forintot fordított magyarországi beruházásokra, példát mutatva ezzel versenytársainak.

Az építőanyag-gyártás mellett a Leier évek óta sikeresen foglalkozik ingatlanhasznosítással is, több irodaházat, ipari ingatlant, lakást kínál bérlésre, és egy gönyűi hotel tulajdonosa is.
Az építőipari termékek gyártása mellett a cégcsoport további kiemelt tevékenységeként a nyugat-magyarországi régióban BMW, Skoda, FIAT és Hyundai márkakereskedést és márkaszervizt üzemeltet, valamint látványos sikereket ér el a gép- és formagyártás területén is.

További részletek: www.leier.hu
2019.08.05.

Leier HírekLeier CADLeier csomópontokLeier ÁrlistákLeier ProspektusokLeier AlkalmazástechnikákLeier színválasztóLeier ViszonteladókTerületi képviselőkLeier Termékek


Kapcsolodó termékek:
 

Hirdetés

- Leier hírek:


Leier - Szombathely hat hektáros sportparkjának fejlesztése Leier elemekkel
Szombathely hat hektáros sportparkjának fejlesztése Leier elemekkel 2019.09.06.
A projekt során helyi kivitelezők munkájában, Leier termékek használatával újulnak meg a sportpályák, zöldfelületek, játszóterek, valamint a patakpart is.

Leier - Egyedi Leier-termékkel újul meg a győri vásárcsarnok
Egyedi Leier-termékkel újul meg a győri vásárcsarnok 2019.08.05.
A teljesen megújult vásárcsarnok épületét mintegy 2000 négyzetméterrel bővítik, kiépítik mellette a parkolólemezt, továbbá a piactér mellett új zöldövezetet is kialakítanak.

Leier - Gyors, pontos, hibamentes - előregyártás családi házas léptékben
Gyors, pontos, hibamentes - előregyártás családi házas léptékben 2019.07.16.
Az elmúlt években a társasházi építkezéseken terjedt el ugrásszerűen az új technológia. Az előregyártott kéregfalakból és -födémekből gyorsan készülő épületek előnyét ilyen beruházásokkal foglalkozó szakemberek látták meg először. Tőlük származó számítások szerint pl. egy 500 m2-es födém kivitelezése előregyártott Leier Mesterpanellel szintenként 3-4 nappal rövidülhet, amely 5 szint esetén akár 1 hónap időmegtakarítást is jelenthet. Másik, szintén gyakorlati tapasztalaton nyugvó példa, hogy a kéregfalak lakáselválasztó falként használva számottevő, akár eladható hasznos alapterületet eredményez (20 cm-es előregyártott kéregfal 30 cm falazott szerkezet helyett, lakáselválasztó falként alkalmazva, egy 40 lakásos társasháznál, átlagosan 50 m2-es lakásméterrel számolva, akár 55 m2-rel több eladható, hasznos alapterület hoz létre, azaz így plusz egy eladható lakás keletkezik).

Leier - Kevés az idő, nincs kivitelező – új trend családi házhoz
Kevés az idő, nincs kivitelező – új trend családi házhoz 2019.07.05.
Ne higgyük, hogy az új lakások iránt megnövekedett keresletből adódó új trend eredményét, az előregyárott betonelemek használatának előnyeit ne élvezhetnénk családi házunk építése során. Gyorsan és pontosan épülhet otthonunk minden fala és födémje előregyártott vasbeton kéregfalak és – födémek használatával, de dönthetünk úgy, hogy egy stabil pince vagy éppen a garázs, esetleg egy lépcső készüljön e modern technológiával. Nincs másról szó, mint néhány pontosan megtervezett, ellenőrzött minőségű beton kéregelemről, amelyek a megbeszélt határidőre kerülnek az építkezés helyszínére.

Leier - Örömteli kertészkedés hajolgatás nélkül
Örömteli kertészkedés hajolgatás nélkül 2019.06.06.
A májusi szeszélyes időjárás sem szeghette kedvét a hobbykertészeknek, akik elérkezettnek látták az időt a paradicsom- és paprikapalánták kiültetésére. Péterék saját kertjüket a Leier Durisol magaságyását választva, labirintusszerűen kialakítva építették meg. A kert a különleges megjelenésnek köszönhetően rendkívül impozáns látványt nyújt. Az ültetéshez Kosztka Ernő, a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének elnöke nyújtott szakmai segítséget. Ernőtől sok hasznos információt megtudhattak a magaságyásokról és a Durisol elemekről. A kertészkedésről készült videoanyag is.

Leier - Valódi biztonság másodlagos fűtéssel
Valódi biztonság másodlagos fűtéssel 2019.06.05.
A technológia szintjét és fejlődésének ütemét tekintve szerencsés korban élünk. A fejlődés az X generáció tagjai számára volt a legszembetűnőbb, hiszen az elmúlt 40-50 évben az élet minden területén tapasztalható változások mindenkit érintettek, mindenkire hatással voltak. Így jutottunk el a szalagos magnótól az MP3 lejátszóig és a streamelésig, az igényléstől a telepítésig éveket igénybe vevő postai telefonvonal bekötésétől a zsebünkben hordott mini számítógépekig.

Leier - Ereszcsatornát kértek, Leier kéregfödémet nyertek...
Ereszcsatornát kértek, Leier kéregfödémet nyertek... 2019.06.03.
Nagy fába vágta a fejszéjét a Veszprémi Waldorf Egyesület: hosszú távú tervük, hogy Nemesvámoson kilenc épületben működő óvodát, általános iskolát és gimnáziumot egy intézménybe költöztessék. Ehhez persze különböző pályázati forrásokat kerestek, amelyek között elsőként a Várépítő pályázatnál jártak, és mindjárt egy meglepetéssel tarkított sikerrel. A megpályázott ereszcsatorna és hőszigetelés helyett Leier előregyártott kéregfödémet kaptak, amelyet május elején emeltek az épületre.

Leier - A NAGY KÉMÉNYCSERE PROGRAM
A NAGY KÉMÉNYCSERE PROGRAM 2019.03.14.
Március közepén járva lassan elballagtatjuk a telet, vele együtt a fűtésszezon is véget ér.
Hajlamosak vagyunk a múlt lezárásával - gondolok itt a mögöttünk hagyott télre - elfeledni az esetlegesen előforduló gondokat, problémákat is.

Leier - Fél nap - sok hasznos információ kivitelezőknek Építhet ránk! Leier kivitelezői napok
Fél nap - sok hasznos információ kivitelezőknek Építhet ránk! Leier kivitelezői napok 2019.01.09.
Országszerte 9 helyszínen várják a kivitelezőket a hagyományos év eleji kivitelezői szakmai napokon a Leier szakemberei. A résztvevők egy rövid délelőtt leforgása alatt áttekintést nyerhetnek a cég által gyártott termékek, a különböző falazóelemek, előregyártott vasbeton termékek, térburkolatok és kémények újdonságairól. Az érdeklődők emellett a kémények szakszerű beépítésének fortélyait gyakorlati bemutatón is elsajátíthatják.

Leier - Az építőipar válasza a szakemberhiányra az előregyártás
Az építőipar válasza a szakemberhiányra az előregyártás 2019.01.08.
Az építőipar válasza a szakemberhiányra az előregyártás
Továbbképzés szakembereknek országszerte - MÉK: 1,5 pont (2018/325)


A minden területen jelentkező szakemberhiánynak köszönhetően olyan műszaki megoldások kerültek fókuszba, amelyek az élőmunka csökkentésével segítik a gyors és gazdaságos kivitelezést.

Leier - Néhány gondolat a kéménytestbe integrált szellőzőkürtőről
Néhány gondolat a kéménytestbe integrált szellőzőkürtőről 2018.12.12.
A köpenyelemes kémények konstrukciója lehetővé teszi, hogy az alapfunkciót ellátó, az égésterméket a szabadba juttató samott égéstermék járat mellé, egy másodlagos funkcióval bíró kiegészítő kürtő is bekerüljön a könnyűbeton kéményköpenybe. Ez az opcionális kiegészítő a többfunkciós szellőzőkürtő, ami számos feladatot elláthat az épületben. A szellőzőkürtőt a kéménytest részeként, egy munkafolyamatban, egy helyen alakítjuk ki, így elkerülhető az egymástól független több födém- és tetőáttörés létesítése, amellyel jelentős költség és munkaidő-megtakarítás érhető el (nem beszélve a helytakarékosságról). Ennek lehetőségét azonban fontos már a tervezés fázisában felismerni.

Leier - Új trend: előregyártott födém bármilyen alaprajzra
Új trend: előregyártott födém bármilyen alaprajzra 2018.09.07.
Az építési piacon az építőanyagok és a munkaerő iránt jelenleg tapasztalt túlkereslet új megoldások keresésére sarkallja a beruházókat és így az építőipari gyártókat is. Ezek között új trend a számos előnyt kínáló előregyártott kéregfalak és kéregfödémek használata.
Nézzük mit tudnak a kéregfödémek!

Leier - Várépítő Pályázat 2018: kéményt és előregyártott födémet is felajánlott a Leier
Várépítő Pályázat 2018: kéményt és előregyártott födémet is felajánlott a Leier 2018.06.13.
20 nyertes gyermekintézmény és 2 műemlék képviselői vehették át a felújításaikhoz szükséges építőanyagra szóló utalványokat a Várépítő pályázat idei díjátadóján, június 5-én, Budaörs Város Önkormányzatának dísztermében. Négy másik céghez hasonlóan először vett részt a pályázaton a Leier, amely rögtön egymillió forint értékben ajánlott fel termékeket.

Leier - Eiffel Műhelyház: mai megoldások a legnagyobb ipari műemlék felújításánál
Eiffel Műhelyház: mai megoldások a legnagyobb ipari műemlék felújításánál 2018.05.24.
Közel 1200 szakember korszerű, minden igényt kielégítő munkahelyévé válik hamarosan az Eiffel Műhelyház, amely 220 méteres hosszúságával és 110 méteres szélességével Magyarország legnagyobb ipari műemléke. Közel 100 építész az elsők között tekinthette meg a még így, szétbontott állapotában is lenyűgöző épületet, ahol a lecsupaszított acélszerkezetek között egyelőre csak az előregyártott beton kéregfalak száma gyarapodik.

Leier - Építészek és kivitelezők látogattak a Leier győri gyárába
Építészek és kivitelezők látogattak a Leier győri gyárába 2018.05.08.
2018.04.24-én kreditpontos képzés keretében építészek és a kivitelezésben dolgozó szakemberek ismerkedtek a Leier győri üzemében az előregyártott falak és kéregfödém elemek tervezési kérdéseivel és a gyártási folyamatokkal. A kivitelezés kulcsfontosságú pontjait a gyakorlatban is láthatták a rendezvény résztvevői.

Leier - Új trend az építésben - gyárlátogatás a Leier győri üzemében
Új trend az építésben - gyárlátogatás a Leier győri üzemében 2018.04.18.
Előregyártott fal- és födémelemek: tervezés, gyártás, kivitelezés gyakorlati bemutató

MÉK: 1 pont (2018/101)

Leier - Az előregyártott betonszerkezetek válasza a munkaerőhiányra
Az előregyártott betonszerkezetek válasza a munkaerőhiányra 2018.02.07.
Továbbképzés tervezőknek és a kivitelezésben dolgozó szakembereknek

MÉK: 1,5 pont (2017/271)

Leier - Leier kivitelezői szakmai napok 2018
Leier kivitelezői szakmai napok 2018 2018.01.16.
2018-ban is megrendezésre kerülnek a nagy sikerű Leier kivitelezői szakmai napok, melynek állomásaira várják a jelentkezéseket!

Bővebb információ és regisztráció: https://www.leier.hu/leier-szakmai-napok-2018

Leier - Leier előregyártott lépcső
Leier előregyártott lépcső 2017.11.08.
A Leier elkötelezett az egyszerű, gyors, minőségi építőelemek gyártásában, hiszen az ilyen innovatív építési megoldások támogatják az építőipar fejlődését. A modern építőipari technológiáknak köszönhetően napjainkban már egyértelműen az előregyártott építőelemek jelentik az ideális megoldást, ha gyors és olcsó építészetről beszélünk. A lépcső tipikusan egy olyan építőelem, amiről a legtöbben úgy gondolják, hogy azt a helyszínen kell a körülményekhez igazítva „beszabni”, pedig előre legyártva ez a munkafázis is jóval egyszerűbb és nem utolsósorban korszerűbb is.

Leier - Ismét őszi akció a Leiernél!
Ismét őszi akció a Leiernél! 2017.09.12.
Legyen szó térkövezésről, új, modern kéményrendszerről, vagy minőségi falazóelemről, a Leier most is jó választás az építkezésekhez és az őszi felújításokhoz!
Lapozzon bele megújult őszi katalógusunkba, melyben kedvezményesen áron kínáljuk számos termékünket, legyen szó kertépítésről, tetőfedésről, magasépítésről vagy Durisol elemeinkről.