Wienerberger

Csúcsteljesítmények kerámia építőanyagokból: A Wienerberger Építészeti Nívódíj 2019-es nyertesei

A Wienerberger, mint a világ legnagyobb téglagyártója és Európa legfontosabb kerámiatetőcserép-gyártója kiemelt fontosságúnak tartja a magas színvonalú építészeti munkák elismerését. Ezért is hirdette meg idén azt a pályázatot, amelynek keretében három kategóriában díjazták a 2016. és 2018. között megvalósult legjobb épületeket.
Kategóriánként egy-egy díjat osztott ki a szakmai zsűri.





Az Új építésű épület kategóriában csak olyan magastetős épülettel lehetett pályázni, ahol az építés során a Wienerberger Porotherm, és Tondach termékeit is használták, de funkcionális megkötés nem volt.

Az Innovációs Díj kategóriában olyan épületek pályázatait várták, ahol a kivitelezés során Porotherm, Tondach vagy Terca termékeket innovatív, az általánostól eltérő megközelítéssel alkalmaztak.

A Tondach Rekonstrukciós Díjjal funkcionális megkötés nélkül bármilyen - Tondach tetőcseréppel - felújított épületet kívántak díjazni a kiírók.

A szakmai zsűribe meghívást kapott Vincze László DLA, Ybl-díjas építész, egyetemi docens -aki korábban a Wienerberger nemzetközi téglaépítészeti pályázaton is elismerést szerzett egyik épületével- továbbá Váncza László Ybl-díjas építész, Váncza Művek Építészeti Műterem, Győrffy Zoltán építész, vezető tervező, MAG Építész Műterem Kft., valamint Vass Eysen Áron építész, tervezőművész, oktató, MOME Építészeti Intézet, BIVAK Stúdió.

A Wienerberger, mint kiíró a pályázatokat nem szűrte elő, a zsűriben nem vett részt, ezzel is biztosítva, hogy tisztán a pályaművek építészeti értékelése alapján történjen a kiválasztás.

Az 1,5 millió forint összdíjazású pályázaton a kategóriagyőztesek jutalma 500 000 forint volt. A díjakat 2019. március 21-én több mint 200 fő meghívott építész előtt, a RAM Colosseumban, ünnepélyes gálán adták át, amelyet az ExperiDance társulat Szenvedélyem Velence c. előadása követett.

A díjazott épületek:


Építész tervező: Csűri Johanna.


Az építés során Porotherm falazóelemeket és Tondach Palotás kerámia tetőcserepet használtak.
Megismerve a tervező és a megbízó közti együttműködést a ház tervezése során, kijelenthető, hogy a történet példaértékű, melyben az üzleti kapcsolat barátsággá tudott mélyülni. A megbízók a határtalan, nyílt terepű telken egy L alakú, a ház belső intimitását, a természet közelségét hangsúlyozó épületet képzeltek el, amelyben a ház középpontját egy cserépkályha - azaz a ház szíve - foglalja el. A tervező a tömegformálásban úgy alkotott teljes szabadsággal, hogy közben a megrendelő alaprajzi elvárásai is teljesültek, az anyaghasználat, és végeredményben az egész mű közös párbeszédük lenyomata lett.


Építész tervező: SAGRA Építész Kft., Sajtos Gábor DLA, Grand Gabriella, Páll András, Hinterauer Márk, Lukácsi Nóra.


Az építés során Porotherm Thermo falazóelemeket és Porotherm válaszfaltéglákat használtak.
A régi és új kontextusára, a meglévő és új egységének egy lehetséges építészeti megfogalmazására példa a Budára tervezett családi ház. Az átalakítás előtti állapotában háromlakásos épületet 1823-tól kezdődően többször átépítették. A jelenlegi munkálatok során nagy részét elbontva egy új, egylakásos ház jött létre. A meglévő épület díszes, romantikus főhomlokzata megmaradt. Mai kortárs architektúrával, a megmaradó részekhez arányaiban igazodva született meg az új épület. A régi és az új kiegészíti egymást, látható marad a régi, de az újjal egységet alkotva átalakul. A környezettudatos új épület kompakt tömegformálású, mely előnyös passzív építészeti eszköz alacsony energiafelhasználású épület létrehozásához.


Generáltervező: Fazakas Építésziroda Kft., ABC Group Kft.
Vezető Tervezők: Fazakas György, Stachó Balázs, Dávid Gyula, dr. habil. Balogh Balázs DLA. Munkatársak: Babos Márton, Balogh Emese, Fazakas Nikoletta, Fazakas Szilvia, Horváth László, Négyessy Adrienn, Paroczai Imre, Patocskai Mária, Varga Zsolt.

A tetőfedéshez Tondach hódfarkú kerámia tetőcserepet használtak rézbarna színben.
Az Andrássy út és Bajza utca sarkán áll ez a 20. század elején épített, többször gazdát és funkciót cserélt villaépület. Schanzer Ignác 1907-1908-ban építtette, tervezője Spiegel Frigyes, a magyar szecesszió kiemelkedő építésztervezője. Ezzel az épülettel alkot egységet a Bajza utca 31. számú ingatlan, amely Freund Vilmos tervei alapján Freund Adolf lakóházaként épült fel 1908-ban. A felújítás megtervezése nemzetközi szinten is elismerésre méltó mind koncepcionálisan, mind részleteiben. A két védett műemlék épületet egy transzparens üvegpavilon köti össze. A tetőfelújítás volumenét jelzi, hogy 1 400 négyzetméternyi tetőhéjalás és a 60 db iparművészeti díszmű bádogozása készült el.


Építész tervező: Lenzsér és társa Építészeti és Mérnöki Kft., Lenzsér Péter DLA.


Az építés során Porotherm falazóelemeket és átszellőztetett rétegrendben TERCA Blow-Rood kézi vetésű homlokzatburkoló téglákat használtak.
A tervezett ház nem titkolt szerepe a kapcsolatteremtés a tér szemközti oldalán található polgármesteri hivatal épületével. A hivatal épülete a 40-es évek nagyon korrekt, szép téglaburkolatú középülete, a kerület környékbeli, ez időben épült téglaépületeinek egyike. Nem a pontos szín, téglarakásmód megismétlése volt a cél, hanem a párbeszéd megteremtése a két épület között. Másik anyaghasználati ok az épület Törpe utcában betöltött szerepe és helye. Kitüntetett helyzet a sarokpozíció, de kitüntetett a funkció is: a villák között az egyetlen középület. Tömegével beáll a környező épületek közé, de anyaghasználatával jelzi, hogy az épület más, mint a többi. Nem lakóház, hanem közösségi épület. A téglahasználat egyfajta tisztelgő fejhajtás Lenzsér Péter tervező építész egyik meghatározó mestere előtt. Varga Levente Kossuth-díjas építész, a kortárs téglaépítészet egyik legfontosabb élő mestere vitathatatlan hatása fedezhető fel az épületen.


Építész tervező: Karlovecz Építésziroda Kft., Karlovecz Zoltán, Váczi Gergely.


Az építés során Porotherm Klíma hőszigetelő falazóelemeket, a lakások elválasztására hanggátló téglákat és a homlokzaton kisméretű téglákat használtak.
Pécsett nagy hagyománya van az épületkerámia alkalmazásának. A Zsolnay-örökség és a pécsi környezet folyamatosan inspirálja az építészeket. Karlovecz Zoltán építész is több épületen alkalmazott homlokzati díszítésként natúr pirogránitot, illetve eozinmázas kerámiát. A díjazott lakóház is ebbe a sorba illeszkedik. A korban és minőségben is vegyes beépítésű környezetben az utcai homlokzat kialakításánál a homogén felületi megjelenés volt a cél. Jó megoldásnak bizonyult a sík, csak anyagában, mintázott kisméretű téglafal, az "éppen hogy" testességével, mégis anyagszerűségével. A tégla és eozin kombinációja már bevált egy korábbi pécsi társasház építésekor is, ahol fontos tapasztalattal gazdagodtak, miszerint a nyerstégla és a matt vagy fényes felületű eozinmázas kerámia házasítása mindkét anyag karakterét, megjelenését jelentősen erősíti. A kisméretű tégla lyukacsos rakási módjával jól meg lehetett oldani a lépcsőház és az alárendelt helyiségek homlokzati integrációját.


Tervező: AEDIS Építészstúdió Kft., Viczencz Ottó


A felújítás óta eredeti pompájában tündöklő kis kápolna tetőszerkezetére a teljes rekonstrukció során Tondach hódfarkú kerámia cserépfedés került. A zsűri a különdíj adományozásával azt az alázatos, magas színvonalú munkát díjazta, amellyel az építész az értékmegőrző feladatát ellátta. A Balremete nevezetű szőlőhegy egyik dombján helyezkedik el a szabadon álló egyhajós kegykápolna, mely 1751 és 1778 között barokk stílusban épült. Hullámíves oromzatú, hosszú lépcsősoron keresztül megközelíthető kápolna, ÉK-i homlokzata elé enyhén kilépő toronnyal, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel. A tetőhéjazat eredetileg cserép volt, ezt később változtatták fémlemez fedésre, ami olyan mértékben rozsdásodott, hogy 2018-ban szükségessé vált a tetőhéjazat cseréje. Ezzel egy időben a külső oltárt, a nézőteret, a külső homlokzatot, a lábazatokat és a vízelvezetést is felújították.


Építész vezető tervező: Radius B+S Kft., Sugár Péter DLA; építészek: Varga Piroska, Balázs Marcell, Kara László, Boda Judit, Lamann Mónika, Pentaller Dorottya, Fekete Ivett.


Az egykori templomépület tetőfedés cseréje során Tondach Pilis egyenes vágású kerámia tetőcserepet használtak. A műemlék épület alapja a középkori Füred falu temploma volt, amelyet Szent Margit tiszteletére építettek. Első említése egy 1267-ben kiadott oklevélből ismert. 1855-1944-ig működött zsinagógaként. Sorsa a második világháború utáni vidéki zsinagógákéval osztozott: a benne őrzött Tóra tekercseket elvitték, megszűnt szakrális funkciója, később magánkézbe került, végül az elmúlt években magára hagyatva, üresen állt. A Sugár Péter vezetésével tervezett beruházás három célból jött létre, általa megújult az ófalu legrégebbi, műemléki épülete, új közösségi tér jött létre, és egy modern kiállítással gazdagodott Füred kínálata. A felújítás során az egykori templomépület egybeépült egy új, modern, 21. századi látogatóközponttal.

A pályaműveket bemutató, valamint a pályázatról készült videók, valamint a nyertes épületek fotói megtekinthetők a wienerberger.hu/ weboldalon.



Wienerberger

További részletek és termékinformációk:
www.wienerberger.hu


Wienerberger-ről

A Wienerberger Magyarország a nemzetközi Wienerberger csoport tagja. Az anyavállalatot Bécsben alapították 1819-ben, mely mára a világ egyik legnagyobb téglagyártójává nőtte ki magát, első helyen áll a homlokzatburkoló téglák gyártásában, és vezető pozíciót foglal el a kerámia tetőcserép gyártása terén Európában. Összesen 28 főként európai országban, valamint a Indiában, az USA-ban, Kanadában van jelen a társaság. A cégcsoport világszerte 19 000 alkalmazottat foglalkoztat és 216 gyártóhellyel rendelkezik. A Wienerberger magyarországi leányvállalatát 1990-ben azzal a szándékkal alapította, hogy technológiai rendszereit és termékeit egész Kelet-Közép-Európában helyi gyártás révén honosítsa meg. Mára a társaság a magyar építőanyag-piac kiemelkedő szereplőjévé vált. A magyarországi csoport termelése jelenleg nyolc helyszínen zajlik, a hazai foglalkoztatottak száma pedig már megközelíti az ezer főt.


2019.04.24.

Wienerberger HírekWienerberger csomópontokWienerberger KiadványokWienerberger Műszaki szaktanácsadásWienerberger PartnerkeresőWienerberger Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Wienerberger hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information