Berlin új ékköve a Breitscheidplatzon: az Upper West torony építészeti remekműve
2024.10.17.

Nyugat-Berlin újjáéledő városnegyedében, a régi központban múlt és jelen ötvöződik. A Breitscheidplatzon egymás mellett emelkedik az ég felé a Vilmos császár emléktemplom romos tornya, mely hajdanán egész Berlin legmagasabb épülete volt. Vele szemben pedig a két éve épült Upper West torony, a még bizonytalan, de nagyratörő tervekkel kikövezett jövő hírnöke, melyben az ínyenc kultúrturisták különleges szállásra lelhetnek utazásukhoz a Motel One egyedi szobáiban.




A Breitscheidplatz és az Upper West

Régen, a „Bonni Köztársaság″ idejében a Breitscheidplatz Nyugat-Berlin központi része volt. A rendszerváltás után azonban Berlin keleti belvárosa vette át ezt a szerepet — és a Ku’damm, az állatkert és a Kantstraße hirtelen a városfejlesztés szélárnyékába került. Ugyanakkor az utóbbi években egyre több modern épületet húznak fel ezen a területen azzal a nem titkolt céllal, hogy megfordítsák ezt a tendenciát. Közéjük tartozik az Upper West torony is, a benne található Motel One szállodával együtt.

Már maga az „Upper West″ elnevezés is sokat sejtet: az ember egyből a New York-i „Upper Westside″-ra asszociál — arra a városrészre, melyet hagyományosan a felső középosztálybeli, művelt polgárok lakónegyedének tekintenek. Az igazán nagy vagyonnal rendelkező családok és a pompára vágyó újgazdagok azonban az Upper East Side-on, a Central Park másik oldalán élnek. A Breitscheidplatzon ennek a luxusnak a megtestesítője a New York-i Waldorf Astoria berlini testvére, robosztus, szögeletes vonalakkal, sziklaszilárdan emelkedő épületével. Ezzel szemben az Upper West zaklatott vonalaival egyfajta építészeti ellenpólusként tör a magasba, nevében a Central Park nyugati oldalára utalva. Ezt a képet tovább árnyalja, ha hozzátesszük: úgy hírlik, hogy az Upper West torony töredezett vonalait a Waldorf Astoria egy, a berlini állatkerthez közeli épületek ablakában látható tükröződése ihlette.

Törékeny zabolátlanság, sziklaszilárd alapok

Az Upper West épülete összességében egyensúlyátvesztett hatást kelt. A torony tervét megálmodó építészek a homlokzat hálózati struktúráját bonyolult vonalak zabolátlan fonódásaként tervezték meg. A matt fehér fémből készült elemek távolról lazán egymásra halmozott, L-alakú építőkockákra emlékeztetnek. Az épület összbenyomását tekintve statikailag is minden áron el akarja kerülni a szilárd hatást: látszólag akár egy enyhe földrengés is elég lenne, hogy az egész összeomoljon. Azt azonban nem lehet mondani, hogy a homlokzatot alkotó „építőkockák″ mindenféle szabályszerűség nélkül lennének egymásra hányva: a töredezett formák furcsa, de a maguk módján mégis szabályos rendszert alkotnak.

Az emeletről emeletre húzódó finom eltolódások és a túlhangsúlyozott egyenetlenség összességében azonban a törékenység hatását kelti. Az épület alapja ezzel szemben a konvencionálisabbnak tekinthető formákhoz nyúl vissza, megőrizve az 1950-es években előgyártott betontömbökből formált homlokzat robosztus voltát. Vagyis a törékeny kockahalom masszív, múltból örökölt lábakon áll, ezzel különleges posztmodern hatást keltve.

Reflexió a múltra: irónia és tisztelet

Ez az ellentmondás pedig tulajdonképpen a hagyományos berlini szigorúságra reflektáló szarkasztikus gesztusként is értelmezhető. Olyan, mintha a torony a szomszédos Waldrof Astoria szállóval, vagy például a néhány kilométerre, a Kaiserdammon található Concorde Hotel épületével kokettálna szemtelenül. Míg az említett szállókat tervező Mäckler illetve Kleihues alkotásai így az irónia tárgyává válnak, addig Egon Eiermann személye előtt az Upper West is tisztelettel adózik. A torony szabályos alapja egyenes vonalvezetésével igazodik az Eiermann által tervezett Vilmos császár emléktemplom konvex alakzatához, hiszen a tervezőcsapat megőrizte a több évtizede épült masszív betonhomlokzatot, s ehhez az alaphoz simul hozzá lágyan a háttérben posztmodern, zaklatott vonalaival az égbenyúló Upper West komplexum, mely ugyanakkor hasonlóan törékeny hatást kelt, mint a II. világháborúban lebombázott templomtorony alapjául szolgáló romok.

Speciális belsőépítészeti megoldások a Motel One kultúrszállodában

Az impozáns homlokzati és strukturális megvalósítás mellett különleges belsőépítészeti megoldásokra is lelhetünk az Upper West épületében található Motel One szállodában. A tervezőcsapat nagy hangsúlyt fektetett a megfelelő nyílászárók kiválasztására és telepítésére. Az esztétikum és a praktikum ötvözeteként egyes részeken alumínium keretszerkezetes tűz- és füstgátló elemek kerültek beépítésre melyek ugyanakkor biztosítják, hogy elegendő természetes fény jusson a homlokzat belső oldalára. A Hörmann által gyártott, különleges acélajtók nagyfelületű üvegezéseinek köszönhetően a belső térben kifejezetten világos van. A német cég összesen 600 darab ilyen speciális ajtót szállított a kivitelező csapatnak.

Az ilyen, és ehhez hasonló különleges megoldások, valamint a rendkívüli design az, ami olyan hangulatossá teszi az Upper West toronyban található kultúrszállodát, a Motel One-t, mely remek lehetőségeket nyújt a művészet, a kultúra és az építészet iránt rajongó szállást kereső turistáknak, akik szállodájukban pénztárcabarát áron élvezhetik az első osztályú kulturális légkört. Az Upper Westben található budget-designhotel berendezésével igyekszik megfogni a környéket belengő hajdan virágzó filmszínházi kultúra szellemét. A mozi, a filmgyártás, illetve a filmes fesztiválok hangulatát visszaadó különleges design a szálloda helyszínéül szolgáló épület dicső múltját idézi fel — mindamellett, hogy a legendás Zoo Palast Mozi közvetlen szomszédjában áll — ez a létesítmény az UFA premiermozi és évtizedekig a Berlinale nézőtereként szolgált. Így tehát az Upper West különleges komplexuma, mind belsejét, mind külsejét, mind az általa képviselt szellemiséget tekintve tökéletesen ágyazódik be a Breitscheidplatz egyedi atmoszférájába, Berlin új ékköveként.





Hörmann

Elérhetőségeink:

Hörmann Hungária
2310 Szigetszentmiklós Leshegy u. 15.
Telefon: 06-80-88-75-75
www.hormann.hu

Hörmann Hungária Kft.

Az építőipar piacán a kapuk, ajtók, tokok és meghajtások tekintetében a Hörmann név egyet jelent a minőségi termékekkel. Cégünk Európában piacvezető pozícióval büszkélkedhet.

Mindezt egy családi vállalkozás több évtizednyi folytonos növekedésével érte el, melyet az innováció, a minőség garanciája és a vásárlóközelség jellemez.

A Hörmann-csoportot ma a cégalapító August Hörmann unokáinak és dédunokáinak harmadik és negyedik generációja vezeti. A társaságot személyesen Thomas J. Hörmann, Martin J. Hörmann, valamint Christoph Hörmann irányítja.




2024.10.17.
Tűzifatárolók

Tűzifatárolók

biztonságos és száraz tárolás modern és stílusos ...

Alumíniumkeretes kapu

Alumíniumkeretes kapu

art 42 art 42 thermo alumíniumkeretes kapu Építtetők vagy ...

Sorompók

Sorompók

munkavállalói parkolóhelyek, szállodai parkolóhelyek, lakóparkok ...

RollMatic garázs-redőnykapu

RollMatic garázs-redőnykapu

univerzális beépíthetőség a rollmatic redőnykapu függőlegesen ...

Előtétzsilipek

Előtétzsilipek

előtétzsilipek előtétzsilipek: mindenhol jó védelem ...

Redőnykapuk és redőnyrácsok

Redőnykapuk és redőnyrácsok

redőnykapuk és redőnyrácsok - gazdaságos, erős és megbízható ...

Hirdetés
Hörmann hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information