Kik vagyunk ?A STEELVENT 2000 Csavar és Húzottáru Ipari Kereskedelmi Zártkörű Részvénytársaság 1992-ben alakult, jelenleg közel 100 munkatársat foglalkozató, 564 ezer eurós alaptökével rendelkező, teljes egészében
magyar tulajdonban lévő gyártócég. A vevői igényekhez igazodva évről évre új termékek gyártását vezettük be, új technológiai sorokat telepítettünk. Termékkörünk ennek eredményeképpen bővült az ipari, lakossági és vadvédelmi táblás és tekercses kerítések és kapuk gyártásának bevezetésével.
Cégünk egyedüli hazai gyártóként jelentős piaci részesdéssel bír, a többségében külföldi gyártók kereskedői mellett.
Az MSZ EN
ISO nemzetközi szabvány szerinti minőségellenőrzési rendszerünket az alapanyag beérkezésétől a késztermék kiszállításáig, a gyártás minden fázisára kiépítettük
Hol vannak az üzemeink ?Cégünk székhelye
Miskolc, azonban Nógrád megyében is jelen vagyunk
bátonyterenyei gyáregységünkkel, illetve kereskedelmi képviseletünk megtalálható
Budapesten is.
Mi a célunk ?
A STEELVENT Kerítések és Kapuk Üzletág a STEELVENT 2000 Zártkörű Részvénytársaság kereskedelmi divíziója, mely több mint öt éve azzal a céllal jött létre, hogy a cég által gyártott kerítésrendszereket, és kapukat Magyarország és a környező országok piacain értékesítse, valamint azok szakszerű telepítését magas minőségben elvégezze.
Kik a vevőink ?
A cégünk által gyártott kerítések és kapuk értékesítése nagyberuházásoktól, a telephelyeiket biztonságban tudni kívánó vállalkozásokon át, a lakosság széles körére kiterjed.Kerítéseink és kapuink telepítésének helyszíne jellemzően: iparterületek, telephelyek, sportlétesítmények, repülőterek, középületek, közterületek, iskolák, játszóterek, lakóházak, családi házak, kertek, parkok, stb.
Miért választanak bennünket a vevőink?
A STEELVENT 2000 Zrt. saját huzalművében előállított alapanyagokból, korszerű gyártósorain, folyamatos minőség-ellenőrzés mellett készíti a kerítéselemeket és a kapukat.
Amennyiben a vevő színes felületvédelemmel ellátott terméket kíván vásárolni, azt saját, új porszóró-üzemünkben festjük a RAL színskála bármely színére.
Mérnökeink által tervezett ST 10 típusú bordázott kerítéstáblánk 2011 évben elnyerte a Magyar termék Nagydíjat, a terméket jellemző innováció elismeréseként.
Termékeink magas minőségét partnereink is elismerik, referenciáink közt számos visszatérő vevő, vállalat és beruházó található.
Társaságunk gyártókapacitása lehetővé teszi az egyedi igények mellett a tömeges előállítást is. Mindemellett standard termékeinkből helyben, jelentős készlettel rendelkezünk, így megrendelőink hamarabb, és olcsóbban juthatnak a megrendelt kerítéseikhez.
Árainkat úgy alakítottuk ki, hogy azok mindig versenyképesek legyenek a külföldi gyártók áraival. A hazai termék vásárlása megtakarítást jelent vevőik számára.
Kiemelt hangsúlyt helyezünk a környezetvédelemre, termékeinket rövid közlekedési útvonalakon, a környezet kímélésével szállítjuk a helyszínre.
Tovább