Wolf House PR-ügynökséget választott a Wolf Haus

A FERLING kommunikációs ügynökséget bízta meg magyarországi kommunikációjának stratégiai támogatásával a Wolf Haus. Az osztrák hátterű cég egyik legfőbb célja a magas minőségű Wolf készház-rendszer széleskörű ismertségének növelése.



A Wolf Haus az alapítása óta eltelt 50 évben egy olyan rendszert alakított ki, mellyel az előre gyártott elemek felhasználásával a legmagasabb minőségű, földrengésálló készházak építhetők meg. A Wolf készházak élettartama több mint 100 év, fűtési költségei minimálisak - akár 0 forintig is csökkenthetők -, ugyanakkor az építés csupán néhány hónapot vesz igénybe.

A Wolf Haus 25 éve lépett be a hazai piacra, és ez idő alatt több mint 500 családi házat épített és adott át, ezzel piacvezető. Összesen 30 országban van jelen, Magyarországon

kívül többek között Németországban, Olaszországban, Lengyelországban és Csehországban is. A cégcsoport mintegy 3 ezer munkatársa a magas minőségű készházak, vagyis az előre gyártott elemekből felépített családi házak, csarnokok építésére specializálódott. Egyedi, szabadalmaztatott rendszerükkel rendkívül alacsony fűtésigényű, jól hangszigetelt házakat építenek, melyek akár néhány hónap alatt kulcsrakészen átvehetők.

A jól megtervezett, megbízható alapanyagokból készített, minőségi Wolf készházak hazai ismertségének növelésére, valamint a PR-kommunikációs tevékenységek ellátására a Wolf Haus a pécsi székhelyű FERLINGET választotta. Az ügynökség a stratégiai támogatáson túl támogatja a cég sajtó- és online kommunikációját, valamint rendezvényeit is.

Bővebb információk:
Weboldal: www.wolfhaus.hu

Cégtörténet


A Wolf Haus-ról:

Az 1966-ban alapított Wolf System magyarországi és európai készházépítés egyik úttörője és elismert szereplője. A vállalatcsoport 30 országban több mint 2 500 munkatársával áll ügyfelei rendelkezésére, akik a mezőgazdasági és ipari épületek, betontartályok mellett évente több mint 700 készházat építenek fel.

A Wolf Haus 1989-ben alapította meg magyarországi leányvállalatát, amely mára hazánk egyik piacvezető vállalata a készházépítés területén. A Wolf Haus Magyarországon három fő divízióval rendelkezik, melyek beton-, csarnok- és készházépítéssel foglalkoznak. Utóbbi a portfólió kiemelkedő részét képezi, a vállalat az elmúlt években több mint 500 kulcsrakész házat adott át. A Wolf Haus szabadalmaztatott rendszerében készülő házaknál az energiatakarékosság és a fenntarthatóság áll a középpontban. Előre gyártott elemekből álló házaikat a helyszínen rakják össze, és félkész vagy kulcsrakész állapotban adják át tulajdonosának.

További részletek: www.wolfhaus.hu


Wolf System Kft.

Cím:
7522 Kaposújlak, Gyártótelep
Telefon: +36 82 578 400



  Wolf Haus Termékek


2016.02.23.
Emeletes készházak: Condo Haid

Emeletes készházak: Condo Haid

Hossza: 10,15m Szélessége: 8,41m+1,50m Tetőhajlásszög: ...

Tetőteres készházak: Combino ...

Tetőteres készházak: Combino ...

Hossza: 10,46m Szélessége: 8,41m Tetőhajlásszög: ...

Tetőteres készházak: Editio Plus

Tetőteres készházak: Editio Plus

Hossza: 11,60m Szélessége: 9,66m Tetőhajlásszög: ...

Tetőteres készházak: Combino Regio

Tetőteres készházak: Combino Regio

Hossza: 10,15m Szélessége: 8,41m Tetőhajlásszög: ...

Emeletes készházak: Condo ...

Emeletes készházak: Condo ...

Hossza: 9,84m+0,50m Szélessége: 8,41m+0,50m Tetőhajlásszög ...

Emeletes készházak: Condo Dél ...

Emeletes készházak: Condo Dél ...

Hossza: 8,90m+0,50m Szélessége: 8,41m+0,50m ...

Hírlevél

eptar.hu


Fehér tetővel küzd a felmelegedés ellen ez a borászat
Tondach: Fehér tetővel küzd a felmelegedés ellen ez a borászat >> Esztergom fölött bújik meg az a szlovákiai, zömében magyarok lakta kis falu, melynek borait a világ legjobb éttermeiben kínálják. A vidék egyik borászata, azonban nemcsak emiatt vált érdekessé az utóbbi időben, hanem mert a pincészet épületei szinte világítanak a dűlők között egyedi tetőkialakításuk miatt. A fehér kerámiacserepek nem csak kívül, hanem belül is hatékonynak bizonyultak: az idei nyári melegben sikerült megtartani a kellemes belső hőmérsékletet minimális klímahasználat mellett. A formabontó, mégis tájba illeszkedő épületegyüttes több rangos pályázaton is nyert már díjat.

Részletek
 


Ezért érdemes Semmelrock termékekkel felújítani a kertet
Semmelrock: Ezért érdemes Semmelrock termékekkel felújítani a kertet >> A kertfelújítás hatalmas és sokszor embert próbáló feladat. Könnyen el lehet veszni a számtalan különböző térkő, burkolat és kerítéselem tengerében, miközben arra törekszünk, hogy a végeredmény valóban az igényeinket szolgálja, és harmonikusan illeszkedjen a házhoz. A Semmelrock prémium minőségű, könnyen kombinálható termékeivel egyszerűen alakíthatunk ki egységes, tartós és stílusos kültéri teret. Legyen szó térkövekről, gyeprácskövekről vagy kerítésekről, a teljes kertfelújítás könnyedén megvalósítható egyetlen gyártó termékeivel.

Részletek
 


Új dimenzió a homlokzat védelmében: Ismerje meg a weberpas topDRY öntisztuló vékonyvakolatot!
Weber: Új dimenzió a homlokzat védelmében: Ismerje meg a weberpas topDRY öntisztuló vékonyvakolatot! >> A homlokzat egy épület legmeghatározóbb eleme, amely az első benyomást nyújtja az ingatlanról, és amely az évek során folyamatosan ki van téve az időjárás és környezeti hatások károsító erejének. Az eső, hó, szél és UV-sugárzás mind nyomot hagynak a felületen, nem beszélve az algák, gombák és szennyeződések megtelepedéséről, amelyek komolyan rontják a homlokzat megjelenését és állapotát. Erre a problémára kínál forradalmi megoldást a weberpas topDRY öntisztuló vékonyvakolat, amely a legmodernebb AquaBalance® technológiát alkalmazza, hogy biztosítsa az épületek hosszú távú védelmét és szép megjelenését.

Részletek
 


Tudj meg mindent a hűtő-fűtő rendszerekről: Komfort, energiahatékonyság és esztétika egyben!
Rigips: Tudj meg mindent a hűtő-fűtő rendszerekről: Komfort, energiahatékonyság és esztétika egyben! >> A modern épületek kialakításakor kulcsfontosságú a fenntartható életterek biztosítása, és ebben a hűtő-fűtő rendszerek kiemelkedő szerepet játszanak. Ha fontos számodra az energiahatékonyság, az esztétikum és az egészséges belső klíma, akkor ismerd meg a hűtő-fűtő rendszerek előnyeit és alkalmazási lehetőségeit!

Részletek
 


PÁRAVÉDELEM — minden épület esetén létfontosságú
Isover: PÁRAVÉDELEM — minden épület esetén létfontosságú >> Az épületek légzárása mellett szóló egyik legfőbb érv a pára és a nyirkosodás elleni védelem. Az épületen belül az emberek, állatok és növények folyamatosan párát bocsátanak ki. Az év hidegebb hónapjaiban, amikor az épületen belüli hőmérséklet meghaladja a kinti hőmérsékletet, a kibocsátott pára a meleg levegővel együtt a hézagokon és repedéseken keresztül kijut és az épület külső hidegebb szerkezeti elemeiben lecsapódik. A nedvesedés ebben az ellenőrizetlen formában egyaránt kárt tesz a könnyűszerkezetes és a hagyományos épületekben is és csak az épület légmentes lezárásával küszöbölhető ki.

Részletek
 


Akár 7 millió forint energetikai felújításokra
Knauf: Akár 7 millió forint energetikai felújításokra >> Az 1990 előtt épült, családi házak energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni a júniusban indított új otthonfelújítási programot. A házszigetelésre, nyílászárók cseréjére, melegvíz- és fűtésrendszer korszerűsítésére felhasználható programban legfeljebb 7 milliós beruházással lehet részt venni. A támogatás elsődleges feltétele, hogy a vele megvalósult beruházással az ingatlan legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítást érjen el.

Részletek
 


33 év tapasztalatai egy magyarországi épületen
Austrotherm: 33 év tapasztalatai egy magyarországi épületen >> Az Austrotherm Kft. 1990-es megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet a minőségbiztosításra, és elkötelezett a termékei hosszú távú teljesítményének fenntartása mellett. Magyarországon a cég volt az első olyan EPS gyártó, amely 2016-ban alapos vizsgálat alá vont egy 25 éve beépített terméket, bizonyítva, hogy az anyag még mindig megfelel a gyártáskor megadott műszaki paramétereknek. Ez az eredmény alapozta meg az új, 2024-es állapotfelmérést, amely során az immár 33 éves homlokzati hőszigetelést ismét alapos elemzésnek vetették alá.

Részletek
 


Terrán KészTető: előregyártott szerkezet robottechnológiával
Terrán: Terrán KészTető: előregyártott szerkezet robottechnológiával >> A tetőépítés alfája és ómegája a tetőszerkezet minősége és a szakszerű kivitelezés, ugyanis stabil alap nélkül a héjazat nem fog megfelelni a funkcionális, valamint az esztétikai elvárásoknak. Az elkészítéshez, illetve a telepítéshez rendkívüli precizitás, valamint tapasztalat szükséges, főleg, hogy a klasszikus megoldások alapanyag-, eszköz- és erőforrás-igényesek, nem beszélve az időfaktorról. A Terrán KészTető — előregyártott szerkezetként — a technológiai innovációknak köszönhetően lehetőséget biztosít a pontosabb, gyorsabb, gazdaságosabb és környezetbarátabb tetőépítésre, -felújításra.

Részletek
 


Szigetelj a jövőnkért!
Mapei: Szigetelj a jövőnkért! >> A múltkoriban hallgattam egy beszélgetést a rádióban, ahol egy közgazdász, szociológus és egy vegyészmérnök, légkörkutató a fejlődés fenntarthatóságáról és az emberiség jövőjéről vitázott. A beszélgetésben felfigyeltem a közgazdász egyik kijelentésére, ahol felhívta a figyelmet az épületek hőszigetelésének fontosságára, hiszen ezzel hihetetlen módon tudjuk csökkenteni az energiafelhasználásunkat.

Részletek
 


Egymillió forintot ér ez a tetőcserép
Wienerberger: Egymillió forintot ér ez a tetőcserép >> Sikeresen lezárult a Wienerberger Magyarország és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közös formatervezői pályázata. A közel 2 millió forint összdíjazású verseny célja az volt, hogy megtervezzék a Tondach univerzális termékcsalád legújabb tetőcserepét. A győztes munka egy tetején sík, az alján viszont íves terv lett, mely tökéletesen illeszkedik a Tondach cserepek kollekciójába.

Részletek
 


Kerítést tervezel? Ezt a 3+1 dolgot mindenképp gondold át előtte!
Semmelrock: Kerítést tervezel? Ezt a 3+1 dolgot mindenképp gondold át előtte! >> A kerítés nem csak a telek határát jelöli, hanem otthonunk esztétikai és funkcionális meghosszabbítása is egyben. Ahhoz, hogy valóban az igényeinket szolgálja, és harmonikusan illeszkedjen a környezetéhez, néhány kulcsfontosságú szempontot érdemes még a tervezés előtt alaposan átgondolni. A számtalan szín, anyag, méret és forma között nem könnyű eligazodni és a kevésbé tapasztaltak könnyen belefuthatnak olyan hibákba, melyek egy alapos és átgondolt tervezéssel, vagy egy szakértő bevonásával elkerülhetők lettek volna. A Semmelrock most összegyűjtött 3+1 olyan fontos lépést, amit érdemes átgondolni még a kerítés tervezése előtt.

Részletek
 


Termékkönyvtárak és megoldások ARCHICAD 26-hoz Termékkönyvtárak és megoldások
ARCHICAD-hez


 





Összefoglaló
 
 
Építészgaléria
 


Építészgaléria megtekintése Regisztráció / épület feltöltése


 
    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information